Nagyon unalmas, hogy az ember soha nem érez semmit.

Az unalom két ember között nem a hosszan tartó fizikai együttlétből fakad. A távolságból ered, a lelki-szellemi távolságból.

Rajongások ereje nélkül nem vagyunk egyebek, mint az unalom tengerén veszteglő bárkák.

Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat.

Ezen a világon az emberek hamar ráunnak arra, ami nem érdektelen, és jóformán csak az köti le őket, ami unalmas.

Minden műfaj jó, kivéve az unalmast.

A szeretet sír és óhajt;
a szeretet kér és sóhajt;
sóhajjal táplálkozik,
A szeretet hogyha sem könny,
sem sóhaj, mélyéből nem jön,
nem is égő, igazi.

Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára.

A haragot le lehet küzdeni, az unalom viszont unalom marad.

Lelkem éjén rossz malom
zakatol: az unalom.
Régi, rozzant rossz malom
és úgy hívják: unalom.

A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukról beszélnek.

Szerelmes vagy. Ettől gyakorlatilag unalmas vagy mindenkinek, aki nem az. Tudod, az épelméjűeknek.

Az elkövetkező időkben minden egyforma és unalmas volt. Azok a dolgok, amelyek eddig jelentettek valamit, elvesztették jelentőségüket, noha ott voltak még, akár testen a sebek, amelyek nyomán a bőr alatt kemény daganatok támadnak.

Valószínűleg azért (is) vannak gondolataink, hogy ne unatkozzunk ezen a planétán.

Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik, az boldog.