Aki nem ismeri a múltját, annak nincs jelene. Jelen nélkül pedig nincs jövő.

A történelem tele van olyan szélhámosok történeteivel, akik nem tudták, mikor kell abbahagyni.

Egy bizonyos időn túl minden időpont homályossá és zavarossá válik, és a történelem tisztasága a legenda ködévé alakul.

Sok hitványságot tartanak dicsőséges emlékezetben a hazug írások sorai. Sok fenség, sok igaz érdem, örök dicsőségre méltó sok emberi nagyság pihen a föld alatt jeltelenül, emléktelenül.

A történelem egyetlen óriási szőttes. Senki sem láthat át belőle arasznyinál többet.

Szókratész és Krisztus egyetlen sort sem írt le, s látják, a mai napig megmaradt a tanításuk, ezzel szemben mások minél több könyvet adnak ki, annál ismeretlenebbek, ez, kérem, a történelem összeesküvése.

Az ember becsvágya olyan eszményi közönséget teremt magának, amelyet úgy hívnak: utókor.

A legrosszabb sors, ha valakit elfelejtenek. Vannak, akik a történelem főszereplőivé válnak, akiknek születésnapját megünneplik, akikre emlékeznek, és vannak, akiket kitörölnek, mintha sosem léteztek volna.

Tévedés lenne azt hinni, hogy ősapáink megvetették a kényelmet. Igaz, hogy a földi létről mindig úgy beszéltek, mintha az csak megpróbáltatások és küzdelmek sorozata volna, és készséggel föláldozták vagyonukat, sőt életüket is a kötelességért, de amellett igyekeztek megszerezni a kényelmet, sőt a fényűzést is, ha módjukban állott.

A fogolytáborok tele vannak olyan emberekkel, akik nagyon hasonlóan nyomasztó élményekről számolnának be. A helyszín és a részletek eltérhetnek, de a borzalom és a szenvedés ugyanaz, és egy tőről fakad.

Az ember néha olyan buta. Azt hiszi, vannak történelmi dolgok, meg vannak magánügyek, s a kettő nem tartozik össze. Közben kiderül, hogy mindig minden összetartozik. Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük.

A háborúk csalókán egyszerű színben mutatják fel a történelmet. Világos fordulópontokkal szolgálnak, könnyű megkülönböztetéssel: azelőtt és azután, győztes és vesztes, helyes és helytelen. A valódi történelem, a múlt, nem ilyen. Nem egysíkú, és nem egyenes irányú. Nincs körvonala. Csuszamlós, akár a folyadék; végtelen és kiismerhetetlen, akár az űr. És változtatható: épp mikor mintát látsz kirajzolódni, a perspektíva megcsúszik, alternatív változat kínálkozik, rég elfeledett emlék merül fel.

A történelmet a legapróbb, gyakran észre sem vett hibák alkotják.

Ha emlékezünk, tanulunk a történelemből, hogy hasonló katasztrófa ne következhessen be soha többé. De csak akkor tanulunk a történelemből, ha visszautasítjuk a hamisítást.

A felejtés nem a történelem bűne: a történelem vak, öntudattalan. A felejtés az emberek bűne, akik a történelmet csinálják. Az embereknek van rá jó okuk, hogy kiválogassák vagy eltüntessék az emlékeiket, és nem szeretik, ha szót kérnek azok, akiket szeretnének elfelejteni.