Azt mondják, hogy bár Isten nem tudja a múltat megváltoztatni, a történészek igen; talán éppen azért tűri meg őket az Úr, mert e tekintetben hasznára lehetnek.

A történelem, bármennyire is a tömegek műve, egy-egy kiemelkedő személyiség karján sétál be az emlékezet házába.

A történelem azt is bizonyítja, hogy az igazságot kellő határozottsággal követő, látszólag hétköznapi emberek még a legfélelmetesebb ellenfeleken is győzedelmeskedhetnek.

Minden kor embere úgy éli át a saját korát, hogy zűrzavaros, véletlenszerű, és csak kétszáz év múlva derül ki, hogy mi volt a kor lényege, csak sajnos mi azt nem érthettük meg. A történelemtanár viszont visszamenőleg okos, és ez roppant kellemes helyzet.

Amikor Hunort s Magyart Hadak Ura Csillagszekéren felrepítette a Hősök Mulató Mezejére, Nemere rovókésével itt, e sátor előtti oszlop oldalára ezt véste fel: Vándor, aki emellett az oszlop mellett elmégy, állj meg, vedd le süveged. Én rovom itt e sorokat, öreg Nemere, a puszta fejedelme. Két büszke fiam életében csak másokért verekedett. Hunor s Magyar, e két hős nevét el ne feledd.

A történelmet nem az emberek csinálják, az emberek csak elszenvedik.

A vallás fontos, akár hiszünk valamelyikben, akár nem, ugyanúgy, ahogy a történelmi események is fontosak, akár átéltük őket személyesen, akár nem.

A történelem fürdőkádjában bajosabb kézben tartani az igazságot, mint a szappant, s még annál is sokkalta nehezebb megtalálni.

Oly korban élünk, amely az emberi történelem legkülönlegesebb három vagy négy évszázadának tekinthető.

A történelem legalább annyira a szerelem, mint a háborúk meséje.

A történelem mindazon dolgok összessége, amelyeket elkerülhettünk volna.

A történelem vulkán
és gyomrában a megválaszolatlan kérdések lávája izzik.

Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent? S kinek nincs múltja, hová ülteti a jövendőt? Mely mélyebb földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge!

A történelem a valóság megközelíthetetlenségének még csak nem is a legelkeserítőbb, inkább a legmulatságosabb bizonyítéka.

Olyan császára akarok lenni alattvalóimnak, amilyen császárt magam szeretnék, ha alattvaló volnék.