A tehetségnek része az az önerő, ami minden retorzió ellenére képes megmutatni magát. Ezt az ideát erősíti az a sok mostoha sorsú alkotó, aki az elemekkel is képes volt szembeszállni, hogy érvényre jusson. Ugyanakkor nem látjuk azokat, akiket elbuktattak a körülmények. Ráadásul nem a kimagasló adottságúakról kell csak beszélni, hanem az átlagosakról, akiknek szintén meg kéne kapniuk a képességeiknek megfelelő tudást. Róluk már végképp megfeledkezik a rendszer, és sajnos legtöbbször benne ragadnak a körülményeik zárványában. Ezért megvetem azt a társadalmi gondolkodást, irtózom attól az oktatáspolitikától, amelyiknek nem az az elsődleges, hogy mindenki az adottságainak legmegfelelőbb életutat kaphassa meg.

Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni.

Valamennyi jelentős felfedezést elszántság és tehetség hozott létre olyasmiből, ami a közvélemény szerint tévedés volt.

A világ összes értelme és elszántsága sem képes művészetet létrehozni a tehetség szikrája nélkül.

Néha az az érzésem, minél nagyobb művészi tehetség valaki, annál kevesebb józan esze van a mindennapi életben.

A sok művészt igazából az élet szüli. Nem iskolák és jenki kávézóláncok meg manapság divatos romkocsmák és geek szemüvegek, vagy elnyűtt szvetterek gyártói ontják magukból a művészeket, még ha ezt sokan is hiszik. Egy svájcisapkától és hónod alá csapott Tolsztoj-kötettől nem vagy irodalmár.

Egy művész alkotó géniusza, ha nem is szükségszerű, hogy ennek tökéletesen tudatában legyen, mindig arra törekszik, hogy formába öltöztesse valamely álmát. Ez az álom irányítja minden erőfeszítését, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatódzva igyekszik megragadni, foglyul ejteni - míg csak egy szép napon végre valóságra tudja váltani. A mesteri tudás, mindent összevetve, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre is kényszeríti. Az alkotó szellem mindenekelőtt ennek az álomnak az eredménye.

A ráhibázás sosem csupán szerencse. Mindig van benne egy kis tehetség is.

Azt hittem, a világhírű tehetség olyan, hogy elsőre jó jön ki. Hogy az mindig rögtön jó. Nem. A tehetség olyan, hogy van esélye annak, hogy ami kijön, azon érdemes még sokat dolgozni.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

Arra ne legyetek hiúk, hogy tehetségesek vagytok. Ezt ugyan nem magatoknak köszönhetitek, nem ti alkottátok meg magatoknak. Csak az számít, hogy mire juttok a tehetséggel. Az adottságra nagyon vigyázzatok, nehogy eltorzítsátok vagy eltékozoljátok, amitek van. Dolgozzatok, állandóan csak dolgozzatok és tápláljátok a talentumot.

Minden bolond, akinek van biztos keze és erős tüdeje, fel tud építeni egy kártyavárat, hogy azután szétfújja, de ahhoz lángelme kell, hogy az embereket megnevettessük.

El kell hagynunk a kitaposott ösvényeket. A normális szabályoktól való eltérés sok embert megijeszt. A világ nagy kreatív tehetségei iránti csodálatunk arra csábított minket, hogy elfelejtsük, minden ember tud énekelni, táncolni, játszani, gondolkozni és kreatív lenni.

Nemétől függetlenül minden gyerek a tehetségek sokaságával születik. Az embereknek sok csodálatos dologhoz van tehetségük, de ritkán élünk annyi ideig, hogy mindet kibontakoztassuk. Valamennyiünkben ott él az énekes, a táncos, a művész, a gyógyító, a tanító, a vezető, a bohóc, a mesélő és így tovább. Lehet, hogy nem hisszük el, lehet, hogy egy része nem érdekel bennünket, de az nem csökkenti a tehetséget. Mindössze arról van szó, hogy nem ismerjük el vagy nem tiszteljük önmagunknak azt a részét.

Aki igazán alkalmas, a lelke mélyén tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe.