Bár tehetséggel foglalkozni igen megterhelő lehet, a tehetséges gyermek nem teher. Inkább kihívás.

Réges-régi hiedelem, hogy "a tehetséget nem lehet eltaposni, az úgyis kirúgja magát". Azért tartja magát ez a nézet, mert igazi csapda. Ugyanis szimpla logikával lényegében tautológia szinten mondható, hogy "nem is volt igazi tehetség, ha elkallódott".

A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.

A csodagyerekeket úgy is lehet tekinteni, mint a tökéletes fejlődés példáit. Ezekben a gyerekekben több kritikus faktor szokatlanul jó összeilleszkedése hozza létre a különleges képességeket.

Soha nem tudott gyerek, még csodagyerek sem, alapvetően újat létrehozni az ismeretek magas szintjét igénylő területeken, és a legtöbb alkotó nem volt csodagyerek. A csodagyerekeknél nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor, vagyis messze a szokásos életkor előtt képesek bizonyos teljesítményekre.

A színész, igazi értelme szerint, az olyan ember, aki több embert, száz embert, sok száz embert hordoz magában, akiben sok száz ember lelke lakozik, s aki ezt a sok száz embert ki is tudja teremteni magából... A színész - emberteremtő tehetség, aki csak utánozni tud, az komédiás.

A tehetség nem egy műtárgy egy üvegbura alatt, hanem egy lehetséges viszony a világhoz.

Tehetség: más-állapot, amikor az élet viszontszereti az embert.

Két tehetség gyakran kevesebb, mint egy!

Nem a kiszabdalt mérték, nem a lebékózott ritmus, nem a megszámlált hang teszik a poétát... A merész képek, az eleven költés; az ábrázolatok külömbfélesége és szépsége, az az enthusiasmus, tűz, sebes rohanás és erő, és az a nem tudom mi a szókban és gondolatokban, amelyet csak önként ajándékozhat a természet. Lehet írni verset poézis nélkül, és poéta lehetsz verselés nélkül.

Akik a legközelebb állnak az emberhez, épp azok hisznek a legkevésbé a képességeiben, mindaddig, amíg fényes bizonyítékot nem szolgáltat, amely fölöslegessé teszi a hit segítségét.

Mindnyájan kaptunk tehetséget az úti tarisznyánkba, a hamuba sült pogácsa mellé. Más kérdés, hogy megpróbáljuk-e hasznát venni, vagy inkább a sütire bukunk. Aki a tehetséget választja, hamar rádöbben, hogy ő nem úr, hanem szolga.

Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.

Nem is minden századik, de talán csak minden ezredik embernek kedvez annyira a sors meg a szerencse, hogy a leginkább neki való pályára juttatja: a társadalom egyedeinek roppant többségével szeszélyes játékot űz a véletlen, mely egy darab kenyeret mutat annak, aki éhes; az éhes ember pedig nem ér rá sokat gondolkozni, sokat válogatni, várakozni: megy abban az irányban, amelyben megélhetését leginkább biztosítva látja.
Ezért van annyi középszerűség a világon.

Mélyen élt bennem a meggyőződés - és ennek nagyon sokat köszönhettem -, hogy átlagos tehetséggel és átlagon felüli állhatatossággal szinte minden elérhető.