Mi a tehetség? Egy olyan tulajdonság, ami valakit megkülönböztet másoktól. Egy átlagos ember egy dolgot egy adott szinten végez, egy tehetséges pedig magasabb szinten. Egy szituációban az előbbi a sablont húzza meg, az utóbbi a harmadikat-negyediket. Ő az, aki két-három gondolattal előrébb jár.
A tehetség a választásokban rejtőzik.
Az ihlet kicsiny részecskéi folyamatosan záporoznak a világegyetemben, úgy terjedve keresztül a legsűrűbb anyagon is, mint ahogy a neutrínó halad át egy vattacukor szénakazalon, s legtöbbjük nem ér célba. Sőt, ami még rosszabb, a kellő cerebrális célpontba érkező többség a téves agyat találja el.
Mindenki kap egy csomagot, amikor megérkezik... azért szoktam embereket csodálni, ahogy ezt használják.
Csak az az igazi tehetség, aki nem próbálja tehetségét állandóan fitogtatni, hanem csak csendben, az egyértelműség szelíd magabiztosságával kijelenti azt, amivel pedig perelni nem lehet és nem is szabad, mert csak az igazi tehetség engedheti meg magának azt, hogy tehetségét szentül elherdálja, szétdobálja.
Nem számít, hogy mennyire vagy tehetséges, nem fog mindenki kedvelni, de ez az élet, csak maradj erős.
A zseni legfőbb tevékenysége: az elrendezés, az összeillesztés, az összefüggések helyesebb és átfogóbb meglátása.
A zsenialitás legkisebb morzsája is együtt jár némi őrültséggel.
A veletek született értékes tehetség kárba vész, ha nem építünk rá, ha nem aknázzuk ki szakszerű oktatással!
Sarkalatos kérdése ez a jövőnek, hogy az intelligenciát, ami tömegcikk lett, mire használja az ember. Az állathoz közelebb álló ösztönök rafinált játékaihoz, vagy a felülemelkedéshez.
Törékeny az emberi test. Félelmetesen bonyolult rendszer, apróságok igen gyakran okoznak benne meghibásodást. És ha már meghibásodott, legtöbbször nehéz megjavítani. Egy szuvas fogat vagy egy görcsös vállizomzatot talán helyre lehet hozni, de sok minden mást meg nem. Mégis mennyi értelme van a tehetségnek, ha erre a rövid távon is kiszámíthatatlanul működő, megbízhatatlan alapra kénytelen támaszkodni?
A tehetség talán tünékeny. És lehet, hogy kevesen képesek mindvégig életben tartani. Csakhogy ami belőle születik, az meg időnként a lélek nagy nekirugaszkodásait szüli. Az egyént meghaladó, egyetemes, már-már önjáró jelenségeket.
Akiknek megadatik, azok legtöbbször életük felperzselésével és túlságosan korai halállal fizetik meg a zsenialitás árát. Mintha olyan egyezséget kötnének, melyben az életük a tét. És azt már nem tudom megmondani, hogy istennel vagy az ördöggel egyezkednek-e.
A tehetség olyan, mint egy edény. Akárhogy erőlködsz, akármekkora erőfeszítéseket teszel, nemigen változik a mérete. És egy meghatározott mennyiségű víznél nem fér bele több.
Nincs kreatívabb... és nincs pusztítóbb... mint egy ragyogó elme, aki a rosszat választja.