Egyre inkább sikerül a középületeket a mozgássérültek számára is elérhetővé tenni. Hasonló szemlélet kellene az iskolai tananyag és a tanítás kialakításában is. Egy átlag általános iskolai osztályban egy 140-es IQ-val rendelkező diák idejének a felét tölti hiába, 170-es IQ-val teljesen fölöslegesen ül az iskolapadban. Ugyanígy van ez a skála másik felén, csak más okból. Akkor szabadna csak kötelezővé tenni az iskolát, ha ez azt jelentené, hogy a gyerekek képességeiknek és fejlődésüknek megfelelő tanítást kapnak.

A kreativitást sokféleképpen el lehet sajátítani, de úgy nem, hogy soha semmiért nem kell megküzdeni.

Alkossa meg a gyermek a tudást, ne készen kapja! A kész tudás szükségtelenné teszi, hogy végigjárja és megtanulja a tudás megszerzésének útját. Minél többféle utat járhat végig a gyermek, annál valószínűbb, hogy megtalálja, milyen területen, hogyan tud a leghatékonyabb lenni.

Hagyjuk, hogy kérdezzenek a gyerekek! A kérdezés a kíváncsiság jele, ami a tudásszomjból fakad. A gyerekek kérdéseiből jobban kiderül, mit tudnak, mint ha csak arra válaszolnak, amit mi kérdezünk. Ha mindig addig megyünk előre, amíg a gyerek kérdez, biztos, hogy a megfelelő szinten tanítunk.

A fejlődéssel hatalmas információtömeg vált könnyen elérhetővé. Az információk elérhetősége lényegében érdektelenné tette az ismeretek iskolában történő megszerzését. Az információk kezelése, rendszerezése, szűrése és felhasználása végül is a tanulás maga vált fontos tudássá.

A gondolkodást eleve gátolja a hétköznapi pedagógiának az a gyakorlata, hogy a megoldást, az egyetlent keresteti. A mai tanulók a jövő még nem ismert problémáival állnak majd szemben. Ezért nem a most ismert megoldásokra kell tanítani, hanem a megoldandó probléma meglátására.

A problémamegtalálás és -megoldás folyamatában a legfontosabb módszer a kérdés és a megkérdőjelezés. Ezek az eszközök az oktatásban feketelistára kerültek. A kérdés a tanár privilégiuma. A diák akkor kérdez, amikor nem tud valamit, vagyis a tanulónál a kérdés a tudatlanság jele. Legtöbben félnek is kérdezni, mert félnek butát kérdezni, pedig köztudott, hogy a legbutább kérdés az, amit nem tesznek fel.

A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez.

Bár tehetséggel foglalkozni igen megterhelő lehet, a tehetséges gyermek nem teher. Inkább kihívás.

Réges-régi hiedelem, hogy "a tehetséget nem lehet eltaposni, az úgyis kirúgja magát". Azért tartja magát ez a nézet, mert igazi csapda. Ugyanis szimpla logikával lényegében tautológia szinten mondható, hogy "nem is volt igazi tehetség, ha elkallódott".

A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.

A csodagyerekeket úgy is lehet tekinteni, mint a tökéletes fejlődés példáit. Ezekben a gyerekekben több kritikus faktor szokatlanul jó összeilleszkedése hozza létre a különleges képességeket.

A parázs akkor tud lángra lobbanni, ha megfelelő helyre esik.

Soha nem tudott gyerek, még csodagyerek sem, alapvetően újat létrehozni az ismeretek magas szintjét igénylő területeken, és a legtöbb alkotó nem volt csodagyerek. A csodagyerekeknél nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor, vagyis messze a szokásos életkor előtt képesek bizonyos teljesítményekre.