Most haldoklom először életemben. Harmadszorra, negyedszerre már nyilván sokkal flottabbul menne, addigra szerez némi praxist az ember, de ez még valahogy nagyon nyögve nyelős.

Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő.

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.