Vannak esetek, amikor egy-egy könnycseppünk előcsalogatja az összes többit.

Valami volt.

Aki reménytelen és életunt, megbetegszik, a halál felé gravitál, és nincs orvos, aki megmenthetné.

Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén.

Unom, gyűlölöm a nap sugarát,
Dőlne már romba az egész világ!

Könnyen színlel nem-érzett bánatot
A hazug szív.

Egy bú a másik sarkában tapod,
Oly gyorsan jőnek.

A bú ha jő, nem jő mint egyes őrszem:
Egész dandár beront.

Megátalkodni a
Bánatban: ez vétkes nyakaskodás,
Nem férfias bú; Isten elleni
Rugódozás, mely gyarló szívet és
Nem béketűrő elmét árul el,
És bárdolatlan, együgyű eszet.

Ha a hozzám közel állónak rossz kedve van, akkor az enyém már nem is olyan érdekes, az a dolgom, hogy segítsek, ahogyan tudok.

Miért térdelek már megint
elfáradtam a langyos út
megáll velem majd messze fut
meleg az út a szív hideg
nem üzenek most senkinek
nem üzenhet nekem se más
minden szó üres vallomás.

Van lágy téli szomorúság,
az hideg és szép és nincs oka,
és van sokkal szebb szomorúság is,
olyan, mint a hajamba gabalyodott varjú:
én magam vagyok a kalitkája.

Kérdezed, mi a szerelem -
nem éreztem sosem -
Kérdezed, az öröm milyen -
a fényét nem látta szemem.
Kérded, mi az aggodalom -
őt ismerem -
őt barátnőmnek mondhatom.

Most arra vágynék, hogy ne legyen arcom, legyek olyan, mint egy összegömbölyödött sün, amelyik este kel csak útra az utcai árkokban, óvatosan felkapaszkodik a parton, és a csillagokba dugja szürke orrát.

Tűnnek az öröm' napjai,
'S bús ködbe borúl életünk,
Sírunk sohajtunk utánok
De semmit viszsza nem nyerhetünk.