A reménynél csupán egyetlen kurtább létezőt ismerünk, a szépséget. Csupán egyetlen jéghideg, gyöngyvirágszagú és nyilalló pillanat, a másodperc jégbe hűtött pusztasága, ami után a világ szegényháznak tetszik.

A nő, akár az erdei gomba, minél szebb, annál mérgesebb.

A vonzó ajkak érdekében mondj kedves szavakat. A kedves szemekért keresd a jót az emberekben. A karcsú alakért oszd meg ételed az éhezőkkel. A szép hajért hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta. A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy sohasem vagy egyedül.

Az elegancia az egyetlen szépség, mely soha nem fakul.

Mindennél jobban fáj, hogy bele kellett törődnöm, hogy igenis léteznek szörnyű dolgok. De el sem tudod képzelni, hogy mellette mennyi szépség van ezen a világon. Nemcsak, ami látható, hanem ami a benne élők lelkében van. És már ezért megéri küzdeni.

A smink sok bűnünket eltünteti.

Én még mindig én magam vagyok. De ez a test haldoklik. Érzem, hogy romlik körülöttem. Hogyan lehet bármi valóság, ami meghal? Hogyan lehet igazán szép?

Nem lehet a női szépséggel betelni. És mind másképpen szép - nekem azok a nők a legszebbek, akik a maguk módján szépek -; fájdalmasan, gyötrelmesen szépek tudnak lenni.

S légy velem, ha alázatos
Lábam vén klastromot tapos,
S fakó, nagy boltivek alatt
Tömör pillérek közt halad,
Míg sok szines üvegkorong
Szűrt fénye szentekről borong.

A szépség és a csúnyaság mibenléte kivonja magát az emberi ítélkezés alól, holott ezeken alapszik a tetszés, mely a lehető legvégletesebb és változtathatatlan ítélet. Viszonyunk éppoly aránytalan ezekhez, miként a sorsunk se a mi arányossági igényeink szerint adja vagy nem adja; illetve adja az egyiket, de nem adja a másikat, vagy valamicskét ad az egyikből, ám hozzátesz a másikból is.

A szépség olyan, mint egy kitartott hang a hegedűn, amit nem tudsz ábécével meg dórémivel meghatározni, és bár a négy évszakon meg a partyszemüvegen edződött fülnek talán kicsit hamis, mégis az ember azt kívánja, bárcsak ne érne a vonó a végére. A szépség egy örökké-dolog.

A számomra szép emberi arcban mindig jelen van a legfontosabb: a morális szép is. Minden ember arcán és minden emberben keresem az átélt, intenzív élmények nyomát. A gyönyör, a bánat megrendít, meglágyít, sőt megszépít. Az ember, ha teljes intenzitással átélte, megszenvedte anyja halálát, mássá válik: a fájdalom életre szóló gazdagsága által mélyebben megérti a másik embert is.

A tőlünk idegen, érintetlen szépség csak olyan, mint a képeslapon hivalkodó virágcsokor. Ha tarka is, lapos és illattalan. Az élményt az adja, ami mögötte él. A magunk tapasztalata, vágya és a minden emberben felébreszthető kreativitás, hogy befogadjuk és megpróbáljuk tovább is adni a szépet.

A nők szépségének titka egész valójukban van. Abban a képességükben, hogy akár egyetlen mozdulatukkal, cunamihoz hasonló érzelmi szökőárhullámokkal felboríthatják a férfiak józan ítélőképességét.

Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak.