Mindenkit elhagy a teste: negyvenöt körül kezd készülődni, hogy átengedje helyét az öregség uniformisának és hatvanöt éves korunkra ismét hasonlítani kezdünk egymásra, mint a kisgyerekek.

Az öregség a legváratlanabb dolog, ami az emberrel történhet.

Az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy megsárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elalszanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.

Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.

Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Aki nem kíváncsi, szintén.

Mi mindnyájan öregszünk, mélyen tisztelt hölgyem, megvisel bennünket az idő szele.

Bölcsnek azt nevezzük, aki beletörődött abba, hogy már nem ismételheti meg hajdani ostobaságait.

Különös, hogy mikor gyerek voltam, a nagyokhoz igyekeztem hasonló lenni, s amióta nem vagyok gyermek, gyakran gyerekhez szeretnék hasonlítani.

Egy öregedő ember hajlamos némi hisztériával átélni az érzelmeit, például a szeretetet.

Nem az a baj, hogy az ember megöregszik. Az a baj, hogy öregnek sem maradhat meg.

Az a jó az öregségben, hogy a férfiak már nem okozhatnak nekünk fájdalmat.

Lelkünknek az a része, amely a testtel azonosította magát, az Időben él: pusztuló sejtjeink, ráncosodó bőrünk, ránk vénülő testünk a mulandóság keserűségét ülteti belénk: jövőnk az elkerülhetetlen halált hozza, minden vágyunk, törekvésünk csődjét.

Megtörténik olykor, hogy egy nő szebb huszonkilenc esztendősen, mint tíz évvel korábban, és általában véve, ha sem betegség, sem gond nem érezteti hatását, ebben az életkorban a báj még alig-alig szokott megkopni.

Könnyen előfordulhat, hogy egy percre félrenéz az ember, és aztán rádöbben, hogy a ruhái több tíz éve kimentek a divatból, vagy nem hogy nem tudod, mi történik a világban, de nem is érdekel.

Egy bizonyos korig az élet végtelen textilgurigának tűnik, amiből mindenféle ruhát ki lehet szabni. Aztán eljön a pillanat, amikor az ember ráeszmél, hogy a guriga véges, és jól ki kell számítani, hogy egyáltalán kijöjjön belőle egy ruhatár.