Amikor gyötrődünk, álljunk egy még jobban gyötrődő mellé - mert nem csak rajta segítünk, hanem magunkon is.

A tested dolgozik naphosszat,
a kezed megágyaz éjszakára,
a lelked fárad, sose pihen
és már te sem mosolyogsz.
De nem hibáztatlak
a fájdalmaimért.

Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni.

Vajon van-e az emberi szenvedésnek is órája, amikor a szeretet napja felszikkasztja a bánat könnyeit, és a vigasz szele elkergeti a sorscsapások sötét felhőit?

A fájdalomból csírázik ki az igazi öröm; a könnyelmű öröm, a hajszolt élvezet fájdalmat hoz a világra.

Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.

Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?

A világ általában olyan, mint egy kegyetlen sivatag, s ilyen szélsőséges körülmények között szinte lehetetlen virágokat találni.

A mólón, a kikötői bárokhoz tartozó székeken egyre több ember üldögélt, ahogy közeledett az este. Szinte éreztem a turisták irigykedő tekintetét, ahogy elpöfögtünk előttük. Csak ültek ott, fehér ruhában, sört, meg diétás üdítőt kortyolva, és eszükbe sem jutott, hogy a csónakban - amire annyira irigykedtek - éppen három szív szakad meg.

Az emberben van valamilyen isteni
anyag, ami nem pusztulhat el, s van benne emberi anyag, mely irtózatosan tud szenvedni.

Ez a vágy és szomorúság
Nem kín, vagy fájdalom,
Úgy rokona a könnynek,
Ahogy köd s eső rokon.

Megkopott delfin vagyok sivatag közepén, minden kincsem cseppnyi sós víz - az utolsó könnyem -, mit érted hullajtok, hamvadó életem...

A szívet az élteti, ha megsebzik. A gyönyör kővé dermesztheti a szívet, a gazdagság kérgessé teheti, de a bánat nem törheti meg.

Minden nevetés kellős közepén a szenvedés ül.

Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze.