Akadnak olyanok is, akik befagyasztják az indulataikat. Így nevezem: mirelit-indulat. Persze, közben az érzelmi életük is befagy. Az illető azt hiszi, hogy ő jó ember, mert hallgat otthon. Pedig annál keservesebb agressziót a család nem élhet át, minthogy valaki duzzog egy hétig, két hétig, meg sem szólal: mi ez, ha nem agresszió, mégpedig a legrosszabb fajtából?
Egészséges önbecsülés nélkül nem becsülhetjük a másik embert sem. Aki pedig megveti magát, az a másik embert is hajlandó lenézni, sőt, úgy gyűlöli felebarátját, mint önmagát. Kellő önismeret nélkül senki sem ismerheti meg a másik embert.
Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Ha a saját civilizációjától, felhőkarcolóitól, műanyagjaitól, rakétáitól és áltudományától megrészegült ember kijózanodik (márpedig ki fog józanodni), újra felfedezi, hogy minden, de minden dolog közepe az agapé! Az Isten szeretete. És elsiratja majd a gyűlölet és a szeretetlenség századait.
Ha visszanézünk nem egy olyan napra, eseményre, amitől más összeomlott volna, amitől más fel- vagy lebukott volna: mi őrzött meg minket az összeomlástól? Az, Akinek a Lényéből már befogadtunk valamit, s áradni, hatni hagytuk magukban - az Isten irántunk való szeretetét.
Jézus nem vallásalapító volt, hanem életformát hozott erre a véres bolygóra. Hosszadalmas hitmagyarázatok helyett ennyit mond: "Gyere, és kövess engem".
Lehet, hogy a fát villám sújtja, lehet, hogy derékba törik, de új hajtást hoz mindaddig, míg a gyökér él; márpedig a gyökér maga Jézus Krisztus!
Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem. Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.
Olykor talán jobb volna, ha semmit sem mondanánk, mert ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok.
Rettenetes és édes adomány, hogy emlékezni tudunk.
Egyedül jöttünk a világra és egyedül távozunk. És a két nagy egyedüllét között hányszor és hányszor kell egyedül maradnunk - egyszerűen azért, mert vannak megfelezhetetlen percek és órák! Amikor egyedül kell maradnunk!
Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem felfelé emel!
Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szűkíti az ember látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá, esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg megbénít teljesen.