A kisgyermekkort, a gyermekkort, a kamaszkort és a férfikort mindig élesen el kellene választani egymástól: ilyenkor lenne szükség próbatételekre, hőstettekre, szertartásokra, történetekre, dalokra és ítéletekre.

Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a pop-sztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak.

Az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. Ez az ő biztonságuk.

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel, ezután a félelemnek már nincs hatalma feletted. Szabad vagy.

Sokkal kevésbé félünk az erőszaktól, mint a saját érzéseinktől. A személyes, saját, magányos félelem sokkal rémisztőbb, mint amit más okozhat.

Kerestem a gyönyört, a kincsedet,
sírtál értem, mégis elfelejtettelek,
hiszen nem találtam mást,
csak a szerelmedet.

A művészet díszíti fel börtönünk falát és tart meg minket némának és közömbösnek.

Vannak dolgok, amiket ismer az ember és vannak dolgok, amiket nem. Az ismert és az ismeretlen között pedig ajtók vannak - ezek vagyunk mi.

A barát az, aki teljes szabadságot ad neked, hogy kibontakoztasd magad.

A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól színészkedsz.

Itt a pénzem, van elég!
Csak a szerelmemet, azt ne kérd!

Van valami varázslatos abban,
hogy megöregedtem, hisz
bölcsebb vagyok, mint valaha.

Azt mondtad, szeretsz, de már nincs miért maradnod,
nem történt semmi sem, mégis minden megváltozott.

A sorsodat a szerelem sem másíthatja meg.

De hibáinkból nem tanulunk,
nyerünk és veszítünk, alulmaradunk.
Mégis továbbvívjuk harcainkat
és nem vesszük észre;
Csak a fájdalom más, a többi ugyanaz.