A tanácsot kérő tiz esetből kilenczben már el van határozva, hogy mit lesz teendő, és kérdése talán nem is egyéb, mint forma, melyben terveit, mik bennünket nem érdekelnek, velünk közölni akarja. A mi tanácsunk ily esetben csak felelet, melyre az illető ügyel is, nem is; vagy pedig csak ürügyül használja, hogy gondolatát előttünk bővebben kifejtse.
Az élet teljességét nem lehet képlet formájában felírni. Teljesen relatív, hogy ki mikor és milyen körülmények között érzi teljesnek az életét.
A tisztelet az önimádásnak egy civilizált formája: csak azt szoktuk tisztelni másban, amit önmagunkban értéknek tartunk.
A nagy veszedelmet s a sors óriási csapásit bátrabban kiállja sok, mint a mindennapi kis sérelmeket, halk elaljasodást s mindenekfelett a kétest.
Isten valamennyi teremtménye közül egyedül az ember az, akit általános gyűlölet és félelem övez; és nem csupán az alacsonyabb rendű állatok részéről, hanem a saját faján belül is, mert olyan, aki örömét lelné mások halálában, nincs más, csak az ember, ez a gyávák gyávája, aki minden teremtmények közül a legjobban fél a haláltól.
Az ember, éppúgy, mint az állat, eredendően agresszív lény, természetéhez tartozik a kegyetlenség; és ha a civilizáció kegyetlenségének elfojtására kényszeríti, akkor az egyéni agresszió közösségi formákban keres kiutat: kisebb mértékben levezethető futballmeccsek és bikaviadalok által, de igazi kielégülés csak a népek egymás közti gyűlölete, a háború.
Az ember nem nevet túl sokat, ha mindig egyedül van; vagy ha mégis, az valószínűleg azt jelenti, hogy hosszabb időre kibérelhet egy párnázott szobát egy biztonságos helyen.
Az emberi természet olyan, hogy nem elég, ha tud - szereti, ha ezt mások is látják és elismerik.
Ha igazán megismerjük, a legtöbb ember rendes.
Ha az ember bárkinek a sorsát megkaparja, nagy történetek jönnek elő.
Senkit nem lehet berakni egy dobozba. Ide hallgass, még egy kő sem ugyanaz, mint bármely másik kő, egyszóval nem is értem, milyen alapon címkéztek fel emberi lényeket üres szavakkal, és hiszitek azt, hogy mindent tudtok.
A jelszavak üres fejben keltik a legnagyobb visszhangot.
Jól beszélni művészet; de kedvesen elcsevegni mindenesetre szintén az. Sokan, kik a tudomány gazdag kincsét bírják, kik egyes esetekben a legnagyobbat tudták előállítani, mire csak az emberi szellem képes, nem tudnak egy negyed óráig kedvesen elcsevegni.
Az ember olyan, mint amilyen a boldogságról alkotott elképzelése.
Különös, hogy az ember milyen sokáig dédelgeti titkos vágyait.