Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket - de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.

Zord békülést hoz e mogorva reggel,
Fejét a nap se dugja ki nekünk.
Ezt megvitatjuk még a többiekkel,
Aztán kegyelmezünk és büntetünk:
Mert még regékbe sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.

- Egy kis gondolkodási időt kérek.
- Amíg...?
- Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést.

Döntened kell, mi a fontosabb,

velem vagy nélkülem légy szabad.

Szerelmem égető tüzében égsz,

vagy álmok nélküli sötétben?

Ha az életet választod, harcolnod kell a sötétség erői ellen.

Egyszer eljön a nap, amikor meginog a világ, amiben élsz. Hatalmas kihívás előtt állsz majd, a tomboló viharban nem tudod, mi a valóság és mi a káprázat. Ha eljön az a nap, nyújtsd majd ki a kezed, és kérj segítséget.

Nehéz fenntartani azt a kívánatos állapotot, hogy folyton önmagunk ellenzékének a szerepét is ellássuk.

Be kellett látnom, hogy állásomban tehetetlen vagyok, s azt csak a legjobb szándéktól vezérelve tartottam meg.

Az ember akkor lesz szabad, ha látja: mindennek létezik alternatívája, hiszen az élet szakadatlan választások, döntések sorozatából áll.

Veszedelem közeledésekor mindig két hang beszél az ember lelkében, egyforma hangosan: az egyik józanul, mindig azt tanácsolja, hogy az ember jól fontolja meg, milyen természetű az a veszedelem, milyen eszközökkel szabadulhat meg tőle; a másik még józanabbul azt mondja, hogy túlságosan nehéz és kínzó a veszélyre gondolni, mivel az ember úgysem láthat előre mindent, és nem térhet ki a dolgok általános folyása elől, így hát jobb, ha elfordul a nehézségtől, mindaddig, amíg be nem következik, jobb ha arra gondol, ami kellemes. Magányában jobbadán az első hangra hallgat az ember, társaságban viszont a másodikra.

A legerősebbnek is meg kell állnia egy percre olykor, egy sziklára ülni, s gondolkodni, hogy: hogy, mikor és merre?

Minden ember önmagáért él, megvan a szabad akarata, hogy elérje személyes céljait; érzi egész lényével, hogy most végrehajthatja-e, vagy nem hajthatja végre ezt vagy azt a cselekedetet; de ha végrehajtotta a cselekedetet, amelyet egy bizonyos időpontban végrehajt, visszavonhatatlanná, a történelem részévé válik, és akkor már nem akaratszabadság, hanem eleve elrendelés ütközik ki rajta.

A "fontosság" emberi fogalom, azért van rá szükségünk, mert döntéseket kell hoznunk a túlélés érdekében. Egy mindenható lénynek nincs szüksége arra, hogy rangsorolja a dolgokat. Isten számára az Univerzumban semmi sem érdekesebb, méltóságteljesebb, hasznosabb, fenyegetőbb vagy fontosabb, mint bármi más.

Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket.

Néha csupán egy kis lökésre van szükségünk, hogy az érzelmeinket átrendezhessük, és már egy régóta esedékes irányt adjunk az életünknek.