Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó,
de az apóka s egy néni azt mondták: mégis, talán mégis,
mégis védik, ami megmaradt, hogy legyen úgy,
ahogy az élet kéri, ahogy senki sem érti, legyen mégis.
Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt,
mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.

Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.

De ha elhagysz engem, meghalok,
vagy ami még rosszabb, tán megmaradok,
s akkor mindörökre elveszek,
és már nem kell, aki hazavezet.

Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön.
Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn!

Azt mondják, a jó dolgokhoz idő kell, de az igazán nagyszerű dolgok egy szempillantás alatt történnek.

Az álom egy kívánság, melyet a szíved teremt.

Érted vagyok, és te értem vagy,
te értelmet és fényt adsz minden napnak.
Szeretlek én, és kettőnk dolgán
nem változtat többé senki már.

Ha valaki művész,
a színpadon élet lesz és tűz,
mert valami mélybe` rejlő
láng minden sort átfűt,
mert igazi művész.

Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.

Amikor semmi sincs, ami fontos,
És nincs már kedved a szóhoz,
És mindegy, hogy kit szerettél,
Akkor érzed, hogy magányos lettél.

A magány az nem az, ami körülvesz,

Hanem az, ami hiányzik - itt belül.

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg.

Elvesztünk egy ősi
fájdalom-vadonban
hol minden gyermek
őrült s beteg
minden gyermek beteg
s a nyári esőért remeg.