Mint két gálya éjnek tengerén,
de a célunk már más, arra mész te, s erre én!
Épp csak összesodort az ár,
de a sors az elválaszt már -
mondd, miért sápadt így el bennünk a fény?

Szívünkben érzés meg erő, de van, mit meg nem old,
erős a hit bennünk, látod, de minket fel nem old.
Vártunk tán csodát, ám de már nincs miért -
közös út, ha volt is egykor, véget ért.

Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné.
Mivel úgy tűnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok.
Csak még egyszer, évszakok, ne tűnjetek tova,
csak még egyszer, hadd játszadozhassunk!
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted,
amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette,
bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen.

Fáj téged elengedni,
de soha nem fogsz követni.
Vége a nevetéseknek és lágy hazugságoknak,
vége az éjszakáknak, amikor próbáltunk meghalni,
ez a vég.

Esik a hó, az első hó,
s az egész udvar csupa porcukor.
Pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is gyorsan tovább vándorol,
s nyomában csak a szürke ég.

Adj egy esélyt a békének.

Kifényesítheted cipőd, viselhetsz öltönyt,
Fésülheted a hajad, és lehetsz nagyon csinos,
Elrejtheted arcod egy mosoly mögött.
Csak egy dolgot nem titkolhatsz el:
Azt, amikor belül összeroppansz.

Hogyan érezhetnék valamit, amikor nem tudom, hogy hogyan kell érezni?
Hogyan lehetnének érzéseim, amikor minden érzésemet visszautasították?

Partról partra szállok, mennyi új virág és íz!
Millió sok ember vár, aki új reményben hisz.
Ők is tűrtek csendben, némán,
Szemükben ott van az igazság.
Még kicsi a Föld, hol élünk, és túl nagy a hazugság,
De hol a szerelemélmény? Veled ott partot érnék.

Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap,
A gyűlölet végre a múltra marad,
És a fák, a vizek, és a tétova szél,
S a néma hegyoldal is újra beszél.

Nem kérhetem a telet, hogy meghagyjon egy rózsabokrot,
Nem kérhetek egy szilfát, hogy körtét teremjen,
Nem kérhetem az örökkévalót egy halandótól,
És ezer gyöngyöt csináljon, mielőtt mocskos lesz.
Ó, szerelmem, nagyon fáj,
Hogy többé már nem hiszel az ígéreteimnek.

A mesebeli királyfi
Sohasem tűnt fel,
És akkor te megérkeztél.
Visszaadtad hitem
Versek és virágok nélkül,
Hiánnyal és hibákkal,
De egyenesen állva,
És ott van valami,
Valami benned, valami kettőnk között,
Ami nem hagy nyugodni.

Próbálok számot vetni az életemmel.
Nem fognál kézen,
És vinnél valami új helyre?
Nem tudom, ki vagy,
De hozzád tartozom.

Nem mindig kaphatod meg, amit akarsz, de ha néha megpróbálod, lehet, hogy megtalálod, és megkapod, amit kell.

Hogyan adhatnék szeretetet, amikor azt sem tudom, mi az?