A szelídített madár a szabadságról dalol.
A vadmadár repül.

Minden idióta háta mögött egy fantasztikus asszony áll.

A művészet mindig a fájdalom kifejezése. Talán az egész élet is, minden, amit csinálunk, de különösen a művészek élete - ezért van az, hogy annyit bántják őket. Nemcsak a művészetükben adnak hangot a fájdalomnak, hanem az életükben is, mások meg nem szívesen szembesülnek azzal, hogy az élet csupa kín.

Öregedjünk meg együtt,
A sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi,
Ketten, egy szerelemmel.

Képzeld csak: nincsen ország
Ne mondd, hogy "nem hiszem"
Nincs miért ölni-halni
Még a vallásért sem
Képzeld csak: minden ember
békében együtt él.

Nincs pokol alattunk,
Fölöttünk csak az ég,
Képzeld el az összes embert,
Ahogy csak a mának él.

Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre.

Nincs szükséged kardra, hogy a virágokon átvágd magad.

Ha több ötletem már nincs, hát meghalok.

Mindenki fél az ismeretlentől. Az ismeretlen nem több, mint ami... És a tőle való félelem kényszerít mindenkit arra, hogy állandóan körbe-körbe rohanjon, álmokat, ábrándokat, háborúkat, békét, szeretetet, gyűlöletet hajszolva - pedig ez nem csak illúzió. Az ismeretlen nem több, mint ami. Fogadd el, hogy ismeretlen, és zavartalanul fogsz hajózni. Mindent tarts ismeretlennek, és megnyered a játékot. Csupán erről van szó. Nem igaz?

Nem hiszek a gyilkolásban, bármi legyen is az oka.

Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.

Adj egy esélyt a békének.

Kifényesítheted cipőd, viselhetsz öltönyt,
Fésülheted a hajad, és lehetsz nagyon csinos,
Elrejtheted arcod egy mosoly mögött.
Csak egy dolgot nem titkolhatsz el:
Azt, amikor belül összeroppansz.

Hogyan érezhetnék valamit, amikor nem tudom, hogy hogyan kell érezni?
Hogyan lehetnének érzéseim, amikor minden érzésemet visszautasították?