Olykor megtörténik, hogy aki addig a harcos oldalán harcolt, egyszer csak az ellenségévé válik. A harcos első reakciója a gyűlölet, de tudja, hogy a vak katona veszít a csatában. Ezért inkább az együtt töltött kellemes időszakra gondol, s próbálja megérteni, mi vihette egykori szövetségesét erre a hirtelen döntésre, s vajon milyen keserűségek gyülemlettek fel a lelkében. Keresi az okát, hogy társa miért tett le közös szándékukról. Senki sem egészen jó vagy rossz. A fény harcosa erre gondol, amikor látja, hogy új ellenségre tett szert.

A házasság misztériumának a legdurvább arculcsapása a számítás.

Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel.

Amikor megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebeket.

Amit megtanultam, mind hazugság,
Aki vigyázott rám, már nincs velem,
És azt kívánom, bárcsak tudnád,
Hogy mit is érezhet a védtelen!

Ki száz alakban százszor volt szabad
S minden arcához öltött más mezet,
Éljen és csaljon titokba-veszetten,
Mert bárki másnál több és gazdagabb,
Mert csak a koldús egy és leplezetlen.

A női szív egy őszibarackmag. Az ember teli szájjal beleharap a gyümölcsbe, és hirtelen kitöri a fogát.

Egy terv kudarca után nincs jobb vigasz, mint azonnal új tervet készíteni.

El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán
tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem
szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.

Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak?

Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsuszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem...

Bár meg akarom érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, azok pedig, akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.

Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva.

Szívedbe vésem és füledbe rágom:
Rossz volt embernek lenned a világon.

A rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tűzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.