Úristen! Azt rendelted az ember sorsául, hogy ne legyen boldog, csak míg nem jön meg és ha csak ha már megint elment az esze!

Kitűzünk magunknak célokat, amiket el kell érnünk, hogy boldogak legyünk: cél - teljesítmény elven. Ez teszi a boldogságot. A boldogtalanságnak az az egyik mozgatórugója, hogy nagyobbak a céljaink, mint a teljesítményünk.

Egy csomó olyan dolog történt meg velem, ami csodának mondható. Az már más kérdés, hogy ezt nap mint nap megéli-e az ember az apró bosszúságok mellett, tud-e ennek örülni.

Az ember állandó útkeresésben van. Sok kudarc éri, de sok apró kis öröm is. Ezeket az örömöket kell megtalálni, ezek adják a boldogságot. Nem hiszek a rózsaszín lebegésben, tudatosan kell ezeket a picike örömöket felfedezni.

A boldogság az élet apróságaiból nyerhető. Nyüzsög körülöttünk. Annyit kapunk belőle, hogy minden egyes pillanatban akár duplán, akár többszörösen kiélvezhetnénk, de pechünkre valamilyen buta gondolat folyton eltereli a figyelmünket erről. Az ember hajlamos a problémáit előrébb valóként kezelni a boldogságánál.

A levertség és szomorúság jól elvan önmagával, örömünket és boldogságunkat azonban csak akkor élhetjük meg igazán, ha van kivel megosztani.

Miért sietünk mindig valahova? Miért nem élvezzük ki a boldogság egyszerű pillanatait? Vágyunk rá, és amikor eljön, észre se vesszük, hagyjuk kicsúszni a kezünk közül. A boldogság nem feltétlenül valami eget rengető dolog; apró, alig érzékelhető mozzanatokból is állhat.

Hisz van valami különös a boldogsággal
amivel másképp nem találkozunk
lehet abban van a hiba
hogy túlságosan kevéssé ismerjük
el kellene jobban mélyedni benne
azt hiszem tréning dolga lenne az egész.

Létezik a zsigeri boldogságnak valami olyan éteri, akár misztikusnak is nevezhető birodalma, ami csak azok előtt nyílik meg, akik teljesen felszabadultan, tehát minden vallási-kulturális-társadalmi előítélet, bűntudat nélkül adják oda magukat, ténylegesen, önfeledten, maradéktalanul, minden rejtett rezerváció nélkül, azaz a másik gyönyöre nyitja meg az én gyönyöröm kútját, mondhatnám, valamiféle belső illumináció ez, fény, igen, fény, az én fényem, ami te vagy, vagy épp fordítva, ráadásul ez az egész maga az érzéki végtelen, noha másodpercekig tart. Vagy valószínűleg másodpercekig, mert az idő közben megszűnik, nincs.

Gyönyör és gyönyör közt lekottázhatatlan különbség lehet.

Boldogság? A képzelőerő diadala a valóság fölött.

Vajon mennyi boldogságot engedhetnek meg az istenek egyetlen embernek?

Néhány napja láttam egy utcaseprőt. Lassan, élvezettel seperte a Wesselényi utcát: három lépés előre, három vesszőhúzás az aszfalton, balról jobbra, mindig ugyanabban az irányban, aztán a harmadik suhintás után megállt, s gyönyörködött a művében. Öreg, görbe hátú kis ember volt. De azt hiszem, elégedett.

A boldogság nem az, amit akarunk, hanem azt akarni, amivel rendelkezünk.

Az élet mindig elbűvöl; annyi örömöt lehet találni a jelentéktelen dolgokban is.