Ha hibázol, ne kenődj el, mint az agyaggolyó, próbálj olyan lenni, mint a gumilabda, amely visszapattan.
Ha szeretsz valakit, mindenkit szeretsz. A szeretet a kitágulás és ne az összehúzódás felé vezessen.
A tisztelet az első fok a szeretet lépcsőjén.
Aminek nem kell megtörténni, az nem történik meg, aminek pedig meg kell történnie, az megtörténik. Ezért ne veszítsd el a nyugalmadat.
Az önzetlenség a szeretet egyetlen kifejeződése.
Az élet arra való, hogy éljük, a szeretet arra való, hogy adjuk.
A boldogság nem az, amit akarunk, hanem azt akarni, amivel rendelkezünk.
Az Úr bennem van, a szentélye vagyok. Ahogy a szentélyt is tisztán és rendben tartják, mindent megteszek, hogy tisztán és rendben tartsam a testem, elmém, légzésem.
Tetteidet önzetlenül, szeretettel, hozzáértéssel végezd.
A világon mindent, ami nekem adatott, az Úrtól kaptam. Értem vannak, jogom van hozzá, hogy használjam őket, de nincs jogom birtokolni, mert nem az enyémek.