Engem nem érdekel, mennyire érzi magát boldognak az ember. Engem az érdekel, hogy milyen mértékben ember. Nem az a legfontosabb számomra, vajon boldog lesz-e az ember, hanem az, hogy milyen ember lesz boldog.

A boldogságomért odaadnám a boldogtalanságomat.

Lehet néha boldognak lenni, csak sok tehetség kell hozzá.

A végtelen boldogság nonszensz, nem lehet az emberi természet ismerete alapján értelmezni. Ábránd - mint az, hogy nagy és hatalmas leszek, és visszafelé pörgetem a földgolyót...

Azt, hogy mitől vagy boldog, nem lehet megmondani. Mert nem kell hozzá semmi. Ha valaki válaszolni tud a mitől kérdésére, már nem boldog, csak örül.

Az embernek folyamatosan nevelnie kell magát arra, hogy az a nap, ami éppen van, szép, meg kell benne találni azt, ami örömet szerez.

Azt mondják, a siker azt jelenti, hogy egyre feljebb ível az életünk. Az igazság azonban az, hogy a boldogság gyakran akkor köszönt be, ha előtte lefelé vezet az utunk a zűrzavar és a bánat felé.

A tudós boldogságközpontját nem a pénz, hanem az új felismerése és annak elismertetése hozza izgalomba.

A vidámság ugyanúgy eljuttat bizonyos "metafizikai szintekre", mint ahogy a "mély irodalom".

A jó-érzés, a jól-lét az egyedüli mérce - mindenben a világon.

Amikor önzésből akar valaki pénzt vagy hatalmat szerezni, a boldogság illúziójának kergetésére pocsékol energiát ahelyett, hogy az élet adott pillanatában élvezné a boldogságot.

A boldogság nem egyszerűen csak jó, hanem egészségesebbé is tesz bennünket! Hát nem fantasztikus?

A boldogság a szív mosolya. Ez vagy sugárzik az emberből, vagy nem. Vagy éppen benne van, áthatja a lényét, vagy nincs, és akkor nem lehet mit tenni.

A boldogság - legegyszerűbb és egyben legmélyebben gyökerező vágyunk - révén az égvilágon mindent át lehet alakítani, amitől félünk, és amin változtatni szeretnénk.

A földi mennyországra nem rátalálni kell, hanem mellette dönteni.