A boldogság a sikernek nem csupán következménye, hanem oka is.

A boldogságot úgy érzi magában az ember, mint valami csupa íz gyümölcsöt.

Egy életed van, és meg kell próbálni úgy leélni, hogy jól érezd magad benne.

A legnagyobb szerencse a házasság­ban, ha a házastárs csókjával feledtetni tudja a gondokat, s a fájdalom könnyeit a vidámság könnyeivé tudja varázsolni.

Ha éltünk boldogságát, minden reményeit, csupán egy pontba vonjuk össze, s a lélek ez egy ponton csüggvén egész erejével, ezen pont összerogyik, mit várhat többé a lélek az élet romja felett?

A házasság reciprok viszony. Csak akkor lehet boldog, ha mindketten boldogok.

Csak akkor leszünk boldogok, ha mindnyájan, a legkisebb is közülünk, ráeszmélünk szerepünkre. Csak akkor tudunk majd békében élni és békében meghalni; mert ami értelmet ad az életnek, értelmet ad a halálnak is.

A boldogság: képzelődés. Amíg boldognak képzelem magamat, boldog is vagyok. Aki pedig ebből a képzelődésből kiszakít, boldogtalanná is tett. Elszakította azt a sejtelemnyi hálót, amelyben csillogva fészkel a boldogság aranypókja.

A boldogság véletlenül köszönt ránk, gyorsan feltűnő és elillanó érzelmi meglepetésként - mint egy szülinapi meglepetésbuli, ami, ha véget ér, semmilyen maradandó változást nem hagy maga után.

A boldogtalan emberek sosem sikeresek, és ezen a világ összes pénze és eredménye sem változtat.

A boldogság nem is lehet más, mint ragyogó pont a határtalan, mérhetetlen éjszakában, és csak úgy tudjuk kiélvezni a ragyogását, ha legyűrjük a bánatot.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az emberi boldogság nem a körülmények szerencsés együttállásából fakad, hanem a saját hozzáállásunk függvénye.

A keserű orvosságot is könnyebb lenyelni, ha mosolyog az ember.

Az elveink jelentőségüket vesztik, ha a boldogságunkról van szó, nem igaz? A boldogság mindenek felett áll. Ez a legfőbb elv.

Nincs olyan, hogy valaki mindig boldog, ahogy olyan sincs, hogy csak boldogtalan. A boldogság nem konstans és statikus állapot, hanem vannak apró meghatározó pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy kicsordul a lelke, és valamilyen erős érzelem csap le rá villámszerűen.