A jogtalanság és bűn ugyanaz, akár koronás fő, akár kicsinyes gazember követi el. A tettes rangja és kísérőinek száma semmivel sem csökkenti a bűnt, hanem még súlyosbítja. Az egyetlen különbség az, hogy a nagy rablók megbüntetik a kicsiket, a nagyokat viszont babérkoszorúval jutalmazzák, és diadalmenetben ünneplik, mert ezek túl nagyok ahhoz, hogy az evilági igazságszolgáltatás gyenge keze utolérje őket, és övék a hatalom, amelynek meg kell büntetnie a vétkeseket.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az emberi boldogság nem a körülmények szerencsés együttállásából fakad, hanem a saját hozzáállásunk függvénye.

Az igazság szeretetének biztos jele, ha semmi iránt sem táplálunk nagyobb bizalmat, mint amennyire a bizonyítékok feljogosítanak.

Mi "kérődzőfajták" vagyunk, ezért nem elég az, ha a könyvek tartalmával megtömjük agyunkat. Addig, amíg nem rágtuk át rajta magunkat többször, és nem emésztettük meg az egészet, hasznunkra nem válik.

A csecsemő lelke "tiszta lap" - tabula rasa -, amire semmi nincs írva. Ezt a lapot a gyermek tapasztalatai írják tele - az, amit lát, hall és érez.

Más dolog valakinek megmutatni, hogy téved, és megint más az igazság birtokába juttatni.

Ritkán vagyunk egészen mentesek és eléggé szabadok természetes vagy szerzett vágyaink sürgetéseitől. Akaratunkat a bántó érzések állandó sora irányítja, amelyeket igények vagy szerzett szokások halmoztak fel bennünk.

A tévedés nem a tudás hiányossága, hanem a megítélésünk helytelensége.

Az új véleményeket mindig gyanakvás és rendszerint ellenkezés fogadja csak, és csupán azért, mert még nem általánosan elismertek.

Az olvasással tudást halmozunk fel az agyunkban, de sajátunkká az csak a gondolkodás révén válik.