Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni: az horzsolás.

Az emberek folyamatosan megosztják egymással az álmaikat.

Azt mondják, a nők megálmodják, ha veszély fenyegeti a szeretteiket, a férfiak pedig a rájuk leselkedő veszélyt álmodják meg.

Az álmatlanság nemcsak azért gyötrő, mert megrövidíti az éjszakai nyugalmat, hanem különösen azért, mert kínzó gondolatokat sugall, amelyek a lelket csápjaik sűrű hálójába fogják.

Vidám lelkem senki se érti,
Se gyerek, se nő és se férfi,
Senki, senki itt a világon,
Mi is az én titkos nagy álmom.

Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete.

Könnyű a szökés nappal, de az éjszakában nincs kiút álmaink óriási ketrecéből.

Ő volt az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, amint valóra vált.

Az emlék és az álom mindig összekeveredik ebben az eszelős univerzumban.

A boldogtalan számára a legkeservesebb az ébredés; az érzékek szunnyadnak, a gondolat megpihen, a gondok tovareppennek, s akkor hirtelen vad erővel tör rá a sors minden keserűsége, hogy csaknem összeroppan belé.

Ragaszkodj az álmaidhoz,
mert nélkülük az élet olyan,
mint egy törött szárnyú madár,
ami nem tud repülni.

A fantázia vágtató csikóit el nem veheti senki, és álmaim tobzódásába senki bele nem szólhat.

Éjjel többnyire azzal álmodunk, ami nappal, ébren, a legerősebben hatott ránk.

Csak az fontos igazán, amit álmainkban mondunk, mert csak álmainkban merünk teljesen őszinték lenni.

- Tudod-e, Rosemary Kelly, miből vannak az álmok?
- Miből vannak? Hisz csak álmok...
- Nem, nem azok. Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből.