Egyszer az életben minden embernek meg kellene tapasztalnia a vadonbeli, egészséges élet unalmas magányát, mindenkinek éreznie kellene, milyen az, ha csakis önmagára számíthat, mert csak így ismerhetjük meg valódi, rejtett energiáinkat.

Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között.

Életünk során mind azért vágyakozunk, azért sóhajtozunk és epekedünk, és mindenféle édes mámorba azért vetjük bele magunkat, mert emlékszünk valami elveszített boldogságra.

A kismacska követelőzően ételért nyávog - ő maga sem más, csak egy darabka remegő hús - lélek zabál lelket az általános ürességben.

Az ember egész életében egyenes úton halad a sír felé, az arcunk csak beburkolja a koponyánkat egy ideig. Feszítsük meg hát ezt a koponyaburkolatot, és mosolyogjunk!

Ha megpróbálok megfordulni, az egész világegyetem fordul meg velem, de a világegyetem túloldalán se jobb semmivel.

Egyszerre rádöbbenek, hogy mindenki éli a maga csendes kis életét, és egyedül én vagyok őrült.

Az egyszerűség gyermeki állapota nem más, mint boldognak lenni az erdő mélyén, nem alkalmazkodni senkinek az ostoba elképzeléseihez arról, hogy mit és főleg hogyan kéne csinálni.

Amikor meghal valaki, azonnal megjelennek a rokonok, mintha mágnesként vonzaná őket a halál izgalma.

Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem ÉLET-nek azt, ami valójában FÁJDALOM.

Az éjszakából sugárzó félelem a gyermekek szemében azonos a sötétség üzenetével - a gyerekek érzékelik azt az árnyszerű, telepatikus üzenetet, ami mindig, mindenütt jelen van.

Az emlék és az álom mindig összekeveredik ebben az eszelős univerzumban.

A szabadban való alvás, és a tehervonaton való utazás, meg a valódi szabadság egyetlen alternatívája az volt, hogy beülök egy diliházba, és több száz más ápolttal együtt a tévét bámulom és hagyom, hogy felügyeljenek rám.

Tudjátok, a Föld viszonylag friss bolygó; miért kellene aggódnunk bármi miatt?

Szerettem volna, ha van egy zsákom, amiben benne van minden, ami ahhoz kell, hogy aludjak, ellakjak, egyek, főzzek, vagyis egy szabályos konyhát és hálószobát akartam a hátamon cipelni, és el akartam menni valahová, ahol tökéletesen egyedül vagyok, ahol belenézhetek az elmém ürességébe, ahol egyformán távol lehetek minden ideától.