Az álmokban az a jó, hogy sohasem tudjuk, igazak-e vagy hazudnak.

Lenyűgözött a tehetetlenség, amit az ember oly gyakran érez, ha rémálmában hasztalan igyekszik menekülni a végveszélyből, mert földbe gyökerezik a lába.

Egy dolog, hogy az egész világegyetem összefog, hogy megvalósulhassanak az álmaink, és más dolog, hogy teljesen felesleges kihívások elé állítjuk magunkat.

Az egyetlen módja, hogy megmentsük az álmainkat az, ha nagylelkűek vagyunk önmagunkhoz.

Az mégsem lehet, hogy mindannyian egyformán álmodjunk.

Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem.

Egymásban élünk, még az álmainkban is.

Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyellném.

Az első tünete annak, hogy megöljük az álmainkat, az időhiány. Álmaink halálának második tünete: bizonyosságaink. Végül álmaink halálának harmadik tünete a béke.

Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

Nézel, de nem látsz, mert álom csak minden egy másik álomban.

Sóhajtottam, és becsuktam a szememet. Elkezdtem számolni a birkákat. Jöttek tömött sorokban, én számoltam őket, néha eltévesztettem, ekkor újrakezdtem, és ezen mindig sikerült annyira felhúznom magam, hogy az álom elillant a szememből.

Minden nagy teljesítmény egy álommal kezdődik. A tölgyfa alszik a makkban, a madárka vár a tojásban, és a lélek látomásában egy ébredező angyal mozdul. Az álmok a valóság magjai.

Mi az ifjúság? Álom. Mi a szerelem?
Ennek az álomnak a tartalma.

Vajon a legtöbben nem vártak-e túl sokáig, amikor már késő lett, hogy szemernyit is megvalósítsanak abból, amire képesek voltak? Hajszolták a mindenható bálványt, a pénzt, a sikert... s nem árulták-e így el az álmaikat?