Sajnos a túl sok álomnak az az ára, hogy több rémálom keveredik álmaink közé.

A rémálom pedig természetes, egészséges módja annak, hogy az ember levezesse a feszültséget és szembenézzen a félelmével.

Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom.

Álmaimban hallom néha a tengert. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyódás fog el, oly mély és fájdalmas honvágy, hogy álmomban kicsordul könnyem és lecsurog arcomon. E hajnalokon arra ébredek, hogy szájam szélén valamilyen sós íz tapad meg, mintha - az álom különös valóságában - csakugyan a tengerben mártottam volna meg arcomat.

Mikor az éj leszáll s a csillagok feljőnek, mikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a természet, akkor a végtelen mindenség megnyílik s az ember lelke lát.

Az álmok olyanok, mint az emberek, véletlenségből hasonlíthatnak egymásra, de sosem egyformák.

Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.

Az álom egy kívánság, melyet a szíved teremt.

Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz.

Minden álom, amit az ember többször álmodik, nagyon fontos álom. Vannak olyan emberek, akik addig álmodják ugyanazt az álmot, amíg meg nem értik. Ez olyan, mint amikor valaki ír neked egy levelet, nem bontod ki, és újra jön a levél, és újra jön a levél, amíg végre kibontod.

Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok.

Éjszaka megszínesedik minden. Semmi sem nehéz, azt hisszük, mindent legyőzhetünk, és az elérhetetlent pótolják az álmok.

Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom.

Az álom egy messzi forrásból fakadó mély folyó, amelyből reggelre felbugyognak az igazságok.

Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot.