Európa nyelve a fordítás.

Minden paranoiás engem üldöz.

Az összeesküvés-szindróma egyfajta társadalmi betegség: sokan képtelenek elfogadni a megtörtént esetek triviális magyarázatait, inkább valami okkult hatalom kezét látják a dolgok mélyén, és hát ezzel a felelősségek elől is remekül el lehet menekülni: nem, ez nem a mi hibánk, hanem a tudodkié. Hát így megy ez.

A lúzerek, akárcsak az autodidakták, mindig sokkal többet tudnak, mint a győztesek: aki győzni akar, az ne totojázzon a mindentudással, elég, ha egyvalamit tud, a műveltség a lúzerek fényűzése. Az tud többet, akinek nem mennek jól a dolgai.

Az idő olyan, tudod, mintha dadogna az öröklét.

A könyvek nem ritkán a könyvekről szólnak: olyan, mintha egymás között beszélgetnének. Ennek fényében a könyvtár számomra mindennél izgatóbb volt. A hosszú, évszázados mormogás színhelye, egy felfoghatatlan dialógus az írótáblák között, egy élő dolog, az erő tartálya, amit nem uralhat emberi ész, a titkoknak számtalan elme által épített kincstára, mely túléli alkotóit és közvetítőit.

Aki szeret, az nem vár a saját odaadásáért ellenszolgáltatást.

Szeretni annyit tesz, mint ráébredni arra, hogy két lélek egymásért teremtődött; ennélfogva annak, amelyik észreveszi, hogy a másik mit sem érez iránta, nem marad más, csak a halál.

Ahhoz, hogy belássuk: a körülöttünk levők (mind az ötmilliárdan) hülyék, kifinomult és ravasz munkára van szükség. Ész és kitartás kell hozzá. Ne kapkodjunk. Szép lassan, de biztosan jussunk el a derűs meghalásig. De még előző nap is gondoljuk azt, hogy van egyvalaki, akit szeretünk és csodálunk, és aki nem hülye. Érteni kell a módját, hogy csakis a megfelelő pillanatban (egy perccel se előbb) ismerjük fel, hogy ő is hülye, úgy bizony. És csak ekkor halhatunk meg.

A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.

A távollét olyan a szerelemnek, mint a szél a tűznek: a kicsit eloltja, a nagyot még nagyobbra lobbantja.

Tudni semmit sem tudok. De a szívével egyet és mást megérez az ember. Hagyd, hogy a szíved szóljon, az arcokat faggasd, ne arra hallgass, amit a nyelvek mondanak.

A halál a vándor megnyugvása, minden fáradozás vége.

Van, amit előre megérzel. Nem azért leszel szerelmes, mert szerelmes leszel, hanem mert épp őrült szerethetnéked volt. Ha rád jön, és megint érzed, hogy szerelmes akarsz lenni, jól vigyázz minden lépésedre, mert mintha varázsfőzetet ittál volna, a legelső élőlénybe, akivel találkozol, bele fogsz szeretni. Akár egy kacsacsőrű emlősbe is.

Az elbeszélő prózában a lélegzés nem a mondatoktól, hanem nagyobb egységektől, események ütemétől függ. Az egyik regény piheg, mint a gazella, a másik fújtat, akár a bálna vagy az elefánt.