Az, hogy az állatvilág részei vagyunk, sok ember számára kellemetlen információ. Én azt gondolom, hogy az állatvilág a maga módján legalább olyan jó, mint az emberi világ. Az állatok funkcionálisan tökéletesen megfelelnek a saját környezetüknek, beleértve a társas környezetüket. Egy kutyafalkában a társas lét nagyon gazdag, és érzelmileg is komplex világot jelent, ami semmivel sem alább való az ember világánál.

Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?

A háziasítható állatok hasonlóak egymáshoz; minden nem háziasítható állat a maga módján nem az.

Fontos helyzetekben hihetetlenül hasonlatos az állat ösztöne a mindent átfogó értelemhez. Ilyenkor az állat úgy viselkedik, mint egy józan holdkóros.

A kicsivel voltam. Ott bújtunk a feketerigó fészkében. Puha, meleg testét tollak borították. A feketerigó a háztetőn ült, szárnyait lebegtette, rikoltozott. MacNabola doktor és Halál doktor alattunk állt a kertben. Mellettünk egy asztalon kések, ollók és fűrészek. Halál doktor egy nagy fecskendőt tartott a markában.
- Hozd le! - kiabált. - Rendbe hozzuk! Jobb lesz, mint újkorában!
A kicsi sivalkodott és sivalkodott félelmében. Ott állt a fészek szélén, a szárnyait lebegtette, először próbált repülni. Láttam a szárnyán a nagy kopasz foltokat: még nem volt elég tolla, a szárnyai nem voltak elég erősek. Próbáltam utána nyúlni, de a karom kemény volt, merev, mint a kő.

Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
- Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.

Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
- Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!

Ha az embert vadállatnak nevezzük, tulajdonképpen ez az állatokra nézve sértő.

A kotlóstyúk számára bizonyára gyalázatosnak tűnne az a gondolat, hogy létezik a világon olyan lény, akinek egy fészekalja tojás nem a legelbűvölőbb, legértékesebb, soha eléggé sokáig nem kotolható dolog a világon, mint amit neki jelentenek a tojások.

A pókok egyszerűen azért szőnek pókhálót, mert pókagyuk van.

Szeretem a disznókat. A kutyák felnéznek ránk. A macskák lenéznek bennünket. A disznók egyenrangúnak kezelnek.

Ezen a bűnös világon bizony nincs szomorúbb látvány, mint egy behúzott farkú, gazdátlan kiskutya.

Az állatok nem élnek sem a jövőben, sem a múltban. Ezzel sok gondot megspórolnak maguknak, például nem gondolkoznak azon, meddig fognak élni. Másfelől, a jelenük boldogtalan, ezek a jámbor állatok nem tudnak meríteni sem a múlt szép emlékeiből, sem egy jobb jövő reményéből. Számukra a jelen kínjai végeérhetetlennek tűnnek, se eleje, se vége.

Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember bensőjének.

Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló.