A férfiaknál a bánat három leggyakoribb megnyilvánulási formája az, hogy sokat isznak, veszélyesen vezetnek... és szomorú, érzelgős dalokat énekelnek zuhanyozás közben.

Társadalmunkban úgy éljük végig az életünket, hogy egyfolytában önmagunkat védjük; nem akarunk másoknak túl nagy támadási felületet adni, ezért páncélt öltünk magunkra. Néha olyan sikeresen megtanuljuk, hogyan leplezzük el mások elől valódi érzéseinket, hogy még magunk előtt is rejtve maradnak.

Az az ember, aki őrült dolgot tesz, még nem biztos, hogy őrült is.

Jean-Paul Sartre egyszer azt írta, amint kibújunk az anyaméhből, szabadságra vagyunk "ítélve". Miért fogalmazott volna úgy, hogy "ítélve", ha nem azért, mert a szabadság súlyos teher - szenvedések és veszteségek árán lesz a miénk.

Egy zárt kapcsolatban az emberek általában elfojtják kisebb bosszúságaikat, és negatív érzéseiket megtartják maguknak. A felszínen tehát minden pozitívnak látszik, de valójában a nyugvópont nagyon törékeny, és az érzések hirtelen megváltozásakor az egész felborulhat. Ám az olyan őszinte, nyílt, "valódi" kapcsolatnak, amelyben az emberek képesek arra, hogy megosszák egymással valódi érzéseiket és élményeiket - még a negatívakat is -, sohasem lesz ilyen nyugvópontja. Egy ilyen kapcsolatban az érzelmek állandó mozgásban vannak.

Minél bizonytalanabb valaki, és minél jobban kételkedik önmagában, annál jobban fog vonzódni ahhoz, aki szereti őt.

Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése.

Ha az embert vadállatnak nevezzük, tulajdonképpen ez az állatokra nézve sértő.