Nem lehet ok arra, hogy ne akarnék a hónom alá csapott kispárnámmal beállítani hozzád.

Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle.

Egy irányzat van: a színvonal.

Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejünkre, és egyből kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas, hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.

Olyként hajolt a koporsó fölé, akárha csecsemőjében vagy alvó kedvesében gyönyörködne, selymes szálú, kibontott haját szellő borzolta, nyakán ritmikusan, puhán lüktetett egy ér.

Az ember néha lemond a szeretett nőről, hogy magányosan induljon a vérgőzös csatamezőkre.

Az emberek úgynevezett műveltebbike imád úgy tenni, mintha mindent értene. Aztán evégből túlkomplikálják a dolgokat, és belesülnek.

Hát csak úgy szeress, ahogy szeretni érdemes. Semmivel sem törődve, szabadon hagyva engem.

A ragyogó Hold lassan átsugározta az égboltot, s ahogy átadta fényét, ő maga valamelyest meghalványodott. Föld és menny egymás világosságát tükrözték oda-vissza.

Ha nem szerethetlek félelem nélkül, akkor nem merhetlek szeretni.

Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan.

Rádöbbent, milyen termékenyítő az egyedüllét, amelytől a legtöbben szorongva rettegnek, s hinni vélte: némelyik magányost azért gyötri tébolyulttá a magában-lét, mert rossz a társasága.

Nem iszol, nem dohányzol, nem lélegzel. Nem halsz meg rákban.

Nem látni és nem érezni. Ez az én nagy kalandom.

Vesztegesd meg magad: légy boldog!