Madarak szálltak a csillogó víztükör felett, ringatóztak a szélben, miközben megfürödtek a napsütésben. Béklyó nélküli, egyszerű életük ösztönös és szabad lehetett.

A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.

Ez az igazi tragédia: sírunk, ha nem kapjuk meg, amit akarunk, és még jobban sírunk, ha végül mégis a miénk lesz.

Furcsa érzés, amikor a férfi olyat kér, amit a nő csak azért tesz meg, hogy a másik kedvében járjon, vagy mert remél cserébe valamit. Pénzt, előrejutást a ranglétrán, az idealisták és széplelkű naivák pedig egyszerűen csak szerelmet.

Az idealizálásban nem csak az hibádzik, hogy tökéletes ember nem létezik, hanem az is, hogy aki annak látszik, az még kevésbé tökéletes, mint a többiek.

Az élet nem mese, történnek jó és rossz dolgok is, és csak rajtunk múlik, élünk-e a felkínált lehetőségekkel. Igen, mi döntjük el, hogyan alakítjuk a történetünket.

A szerelem az agyban lejátszódó kémiai reakció, ami csupán egy röpke pillanatra tesz boldoggá, de ezért aztán hosszú évek szenvedése az ár. Mert az az egy pillanat annyira jó, annyira varázslatos, hogy újra és újra át akarjuk élni.

Az ember családja sok mindent meghatároz, de az életünkért végső soron csakis mi magunk vagyunk felelősek. Egy bizonyos életkor után, amikor már egyedül döntünk a sorsunkról, nem lehet arra hivatkozni, hogy milyenek voltak a szüleink, vagy voltak-e egyáltalán. A saját életünket mi irányítjuk, az elhibázott döntéseinkért csakis mi felelünk.

A legtöbb ember fél komoly döntést hozni és fél megvalósítani az álmát. Egész életében álmodozik, de amikor ott van a lehetősége, hogy meg is valósítsa, megijed és nem mer lépni. Pedig a lehetőséget a változtatásra, az előrelépésre mindenki megkapja az élettől. A nagy lehetőség általában észrevétlenül jön, de mindig megérkezik.

A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.

Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerű. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.

A férfiak folyamatosan hódítani akarnak, legszívesebben lefeküdnének minden útjukba kerülő nővel, a nők pedig örök lángolásra, szerelemre vágynak. Ostoba tinédzser fejjel és felnőtt nőként is.

Két ember találkozása egyszerre lehet isteni adomány és embertelen szenvedés forrása. Mert csak a mesében fordul elő, és a valóságban soha, hogy két ember minden bonyodalom nélkül, szabadon szeretheti egymást és egymáséi lehetnek. Ha ez így volna, nem lenne annyi félrelépés, válás, titkos románc, boldogtalan nő és férfi. Ám az emberek szeretik a bonyodalmakat, különösképpen a szerelemben.

Nem tudom, milyen az, amikor lehet egy férfira számítani, aki önzetlenül ad, és nem csak elvesz. Nem tudom, milyen érzés, amikor egy férfi, egy apa, egy férj, egy fivér nem kér tőlem semmit, csak egyszerűen szeretni akar.

A tiltott gyümölcs mindig édesebb, a nőknek és a férfiaknak egyaránt az kell, ami elérhetetlen, amit nem kaphatnak meg, amiért küzdeni kell. Akkor is, ha az, ami már a birtokukban van, sokkal értékesebb vágyuk titkos tárgyánál.