A férj a feleségével, a szajha a bánatával marad. Helyreállt a világ megszokott rendje.

Ahogyan a megbánásban, úgy abban sem hiszek, hogy egész életünkben a múltat kellene okolni nyomorúságos jelenünkért vagy kilátástalan jövőnkért.

A halál árnyékában elgondolkodunk az életünkről. Átkozzuk magunkat, hogy sok mindent másként kellett volna csinálnunk. Fogadkozunk, ha megússzuk és kapunk még egy esélyt, akkor mindenen változtatunk. Na és mit teszünk, ha elmúlik a veszély, elmúlik a félelem, és tényleg kapunk még egy esélyt? Ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mert az emberek soha nem változnak. Csak még rosszabbak lesznek.

- Hogy érted, hogy mi vagyok?
- Úgy, hogy nem tudom, mi vagy. Lehetőség vagy probléma.

Az ember néha behunyja a szemét, hogy ne lássa a rossz dolgokat. És abban reménykedik, hogy mire kinyitja, már csak a jót látja meg.

Az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az egész boldogság ilyen rohadtul van kitalálva. És nem szabad azon gondolkodni, hogy miért kaptunk ilyen keveset a jóból, hanem hálásnak kell lenni azért, hogy egyáltalán kaptunk belőle.