"Komolyan azt akarja mondani, csak azért próbál jó lenni, hogy elnyerje Isten helyeslését és jutalmát, vagy elkerülje rosszallását és büntetését? Hát ez bizony nem erkölcs, csak hajbókolás, törleszkedés, nem több, mint lesni vállunk mögött a nagy égi biztonsági kamerát vagy fejünkben a kis néma poloskát, amely minden lépésünket, sőt minden piszkos gondolatunkat ellenőrzi." Ahogy Einstein mondta: "ha az emberek csak azért jók, mert félnek a büntetéstől és jutalomra vágynak, akkor bizony elég szomorú népség vagyunk".

Az evolúció elvarázsolt szövőszék, amelyen a vetélők a DNS-kódok; míg partnereikkel karöltve tovatűnő alakzatokban előtáncolnak a geológiai idők mélyéről, megszövik az ősi bölcsesség hatalmas adattárát: az ősi világok digitálisan kódolt leírását és azt, hogy hogyan sikerült azokban fennmaradni.

A szent könyvek igazsága axióma, nem pedig valamilyen gondolatmenet végeredménye. Ezzel szemben amiben én mint tudós hiszek (például az evolúcióban), abban nem azért hiszek, mert olvastam a szent könyvben, hanem mert tanulmányoztam a bizonyítékokat.

Ne sulykolj semmit a gyermekeidnek. Tanítsd meg őket gondolkodni, tapasztalatokat értékelni és veled ellenkezni!

Még ha valóban szükségünk volna is Istenre ahhoz, hogy erkölcsösek lehessünk, ettől persze Isten létezése semmivel sem lenne valószínűbb, legfeljebb kívánatosabb.

Isten létezése, ha a szó gyakorlati értelmében nem is cáfolható, valójában igen-igen valószínűtlen.

Bizonyos kérdések még csak választ sem érdemelnek. Milyen színű az absztrakció? Milyen illata van a reménynek? Ha egy kérdés grammatikailag helyesen megfogalmazható, még nem feltétlenül lesz értelmes, vagy komoly odafigyelésre méltó.

Az igazság az, hogy a guruk és igehirdetők víziói még csak nem is nevezhetők vadaknak. A tudomány eredményeihez képest legalábbis, nem.

Nem vagyok jogász; de ha az volnék, nem érezném állandó szükségét annak, hogy a dolgokban azt keressem, vajon egyes emberek jogai sérültek-e vagy sem, hanem inkább azon igyekeznék, hogy az igazságot magát védjem.

Ami a tudósokat valóban különlegessé teszi, az nem annyira a tudás, mint az a módszer, ahogyan megszerzik a tudást.

Nincs abban semmi következetlenség, hogy tudósként a darwinizmus híve vagyok, az emberekkel kapcsolatban azonban elvetem; semmivel sem több, mint abban, ha kutatóként a rákról értekezem, miközben orvosként harcolok ellene.

Az állatvilágban egyedül az embernek adatott meg a metafora költői ajándéka, az a felfedezés, hogy az egyik dolog hasonlít egy másikhoz, és hogy a közöttük lévő kapcsolatot képes gondolatok és érzések támpontjaként alkalmazni. Ez a képzelet ajándékának egyik megnyilvánulása.

Az állatok közül egyedül mi látjuk utunk végét. És azt is csak mi mondhatjuk el, mielőtt meghalunk: igen, ezért érdemes volt világra jönni.

A felnőttkor ridegnek és üresnek tűnhet, ahol nincsenek tündérek, sem Télapó, sem Bergengócia, sem boldog vadászmezők, ahová a jobblétre szenderült és megsiratott kedvenc kis kutyusok, cicusok és aranyhörcsögök mennek és angyalok sincsenek. De nincsenek ördögök sem, és pokoltűz sem, sem gonosz boszorkányok, sem szellemek, sem kísértetjárta házak, sem démontól megszállottság, sem mumus, sem emberevő óriás. Igen, Brumi maciról és Dollyról kiderül, hogy igazából nem is élnek. De van meleg, élő, beszélő, gondolkodó, felnőtt hálótárs, akit a karunkban tarthatunk, és a többségünk kielégítőbb szeretetnek tartja ezt a fajtát, mint a gyermeki vonzalmat a kitömött játékok iránt, legyenek bármilyen puhák és aranyosak.

A bizalomteljes hiszékenység normális és egészséges egy gyerek esetében, de egészségtelen és elítélendő rászedhetőséggé válhat a felnőttben.