A tudomány a legmagasabb rendű költészet ihletője.

A tudomány adhatja meg az emberi lélek egyik legfelemelőbb élményét, a lenyűgöző csoda érzését. Ez a mélységes esztétikai gyönyörűség semmivel sem alacsonyabb rendű annál az elragadtatásnál, mint amit a zene és a költészet vált ki. Pontosan az ilyesmi avatja méltóvá és érdemessé az életet, méghozzá jóval hatékonyabban, mint ahogy véges mivoltáról győzne meg.

A kozmosz végső sorsát illetően vélhetően valóban nem találunk semmiféle célt, de ugyan milyen összefüggésben állnak életünk kilátásai a kozmosz végső sorsával? Természetesen semmilyenben.

Ha feltételezünk egy istenséget, amely képes a világ összes szervezett komplexitását megtervezni, akár egyik pillanatról a másikra, akár irányított evolúció által, ennek az istenségnek már eleve rendkívül bonyolultnak kell lenni. A teremtés híve, legyen az naiv bibliaforgató vagy művelt püspök, egyszerűen feltételezi, hogy már létezik egy rendkívüli intelligenciájú és komplexitású lény.

Létünket valaha minden rejtélyek legnagyobbikaként állították be, ám többé már nem rejtély, mert megoldódott. Darwin és Wallace megoldották, ámbár egy ideig még szolgálunk újabb lábjegyzetekkel megoldásukhoz.

"Csontom törhet kőtől-bottól, de nem lesz bajom a szótól." Ez a közmondás csak addig igaz, ameddig a szavakban nem igazán hiszünk.

A gyerekek természettől fogva hiszékenyek. Miért is ne lennének azok? Úgy érkeznek erre a világra, hogy nem tudnak semmit, és felnőttek veszik körül őket, akik hozzájuk képest mindent tudnak.

Minden egyes kérdés vizsgálatához annak érdeme szerint, elfogulatlanul kell hozzákezdenünk.

Gyanítom - sőt, biztos vagyok benne -, hogy sok-sok olyan ember van, aki egyik vagy másik vallásban nevelkedett, de nem érzi jól magát, nem is hisz benne, vagy bántja az a sok gonoszság, amit a nevében elkövetnek. Érez némi késztetést, hogy elhagyja szülei vallását, talán vágyik is rá, de egész egyszerűen nem ismeri fel, hogy erre van lehetősége.

Azt mondja, személyesen megtapasztalta Istent? Nos, olyanok is vannak, akik rózsaszín elefántot láttak, ám ez valószínűleg senkit nem rendít meg.

A vallás pártfogóinak kétségbeesett erőfeszítését, hogy igazán kiváló mai vallásos tudósokat tudjanak felmutatni, az a jellegzetes kongó hang kíséri, mint amikor az üres hordó belsejét kapirgáljuk.

A természet nem barátságos, de nem is rosszindulatú. Nem akar szenvedést okozni, de nem is tesz ellene semmit.

Ha mindenki ül, a magas emberek akkor is jobban látnak, mint az alacsonyak, éppúgy, mintha mindenki állna, de az ülésnek megvan az az előnye, hogy mindenki számára kényelmesebb. A probléma akkor kezdődik, amikor egy magas ember mögött ülő alacsonyabb feláll, hogy jobban lásson. Abban a pillanatban a mögötte ülő is feláll, hogy egyáltalán lásson valamit. Az egész lelátón végigsöpör a "felállási hullám", míg végül már mindenki áll, így az összes néző rosszabbul jár, mintha mindenki ülve maradt volna.

Saját létezésünk ténye is majdnem túl meglepő ahhoz, hogy elviselhető legyen.

Az édesvízi halak szempontjából a tó sziget: olyan lakható vízsziget, amelyet barátságtalan szárazföld vesz körül.