A problémát mindig a szituációban lévő ember fújja föl, a környezet általában nem úgy reagál, ahogy várja.

Az akaraterő, a kitartás minden emberben megvan, de a legtöbbnél sosem mutatkozik, mert belesüppednek valamibe, amiben kényelmesen lustálkodhatnak egész életükben.

Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen.

A világ, az élet olyan szépségei tárulnak eléd, miután megjártad a poklot, mint a felhők, virágos mezők, melyeket addig természetes létezőnek vettél, de most örülsz, hogy újra felfedezheted őket.

Nehéz reálisan gondolkozni, mikor a kiutat keresed.

Ha valaki szeret, szerintem teljesen mindegy a neme, halálosan tud aggódni és gondoskodni.

Én hiszek az orvosokban, de a magyar egészségügy nincs a helyzet magaslatán, és nincs időm megvárni, míg felnő az orvosok szaktudásához, vagy amíg kiváló orvosaink megbánják, hogy meghal egy fiatal lány. Nekik az csak egy haláleset, a szülőnek a téboly kezdete.

Barátok jönnek, mennek, egy feltűnik a színen, egy letűnik, de a család egy olyan erős kötelék, amit semmi sem szakíthat el. Mindig számíthatsz rá.

Nem az a lényeg, hogy hová vágysz, hanem hogy honnan nem tudsz elszakadni.

Az ember kétségbeesésében olykor épp a lényegről feledkezik meg, mint egy turistaútvonalról letérő kiránduló, elkalandozik, és nagyon nehezen talál vissza a helyes útra.

Mindent el lehet adni úgy, hogy meggyőzd a másikat, az életedben minden a lehető legjobban alakult.

Tulajdonképpen ez viszi előrébb a világot: mindenki törekszik arra, hogy a lehető leghamarabb megoldjon, megtanuljon dolgokat, csak éppen a dolgok sokszor elhúzódnak és folyamattá válnak.

A halál csak egy pillanat, és az a pillanat éppolyan lesz, mint bármelyik másik: gyorsan elszáll. Addig meg kiszipolyozom az életet, mert rengeteg mindent akarok levetíteni abban az utolsó "filmben" magamnak.