Az emberben csak alszik a nagy tulajdonság. Veszély meg szeretet váltják ki belőle.

Önmagából senki sem léphet ki, senki sem adhat mást, mint ami lényege, legfeljebb ha idegen lényeget akar produkálni.

Jaj annak a gyűjtőnek, aki kiad a kezéből valamit, csak egy körömérőt is. Az, aki ad, már nem tud gyűjteni. Mert az adakozás, ha szívből jött, megint másik irányban bontja meg az ember lelkét. Az adakozó szét tudja szórni az ősök minden örökségét, s kevés neki a világ minden kincse, mert adakozással soha az embert megváltani nem lehet. Adj a szegénynek naponta marékkal, s szegény marad, mert nem gyűjtő, hanem ő is kiadó.

Az ember: titok. Az ember annyi, amennyi titka van. Akinek nincs semmi titka, titkolnivalója: micsoda egy szegény ember az...

Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.

Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

Az ember lelke könnyen jóllakik az elgondolással, de a test az olyan, hogy annak száját bé kell dugni, másképp jól nem lakik.

A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut.

Az élet töméntelen vágánnyal dolgozik. Vannak mellékvágányok, vannak holtvágányok, de ezek is az életet szolgálják, tehát voltaképpen csak élő vágányok vannak.

Az élet elég gazdag ahhoz, hogy ugyanazokkal a személyekkel ne játszassa le több változatát egy helyzetnek, őneki elég személyzete van, hogy itt így, ott úgy bonyolítsa le az eseményt.

A boldogság olyan madár, hogy a kis fészekben hamarébb megpihen.

Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek.

Senkit nem csodálok jobban, mint aki öregkorban az ifjakat megérti.

A kicsiny fűszál alig érzi a dühöngő vihar erejét - de őt lepi el legelőször az ár, s őróla múlik el legutoljára.

Idő kell, míg új gondolat, új eszme elterjed, míg mindenütt megértik s megismerik, kivált ha nem olyan formában jelenik meg, hogy bárki rögtön magáévá tehesse; ha meg ellentétben is áll a régiekkel, egyenesen harcot kell állania.