Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.

Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.

A sport olyan, mint a lottó, semmi másra nem jó, csak arra, hogy a munkásosztályt abban a hamis reményben ringassák, hogy egy napon kiemelkedhetnek sörvedelő, furgont vezető társaik közül.

Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.

A szerelem azt jelenti... hogy képes vagy várni.

Ha a családok egysége meggyengül, az egész ország alapjaiban inog meg. És én most azért jöttem el önökhöz, mert attól félek, az amerikai családok veszélybe kerültek..., és nemcsak anyagi okok miatt, hanem mert a kommunikációval akadnak alapvető problémák. Én megértem, mekkora nyomás nehezedik a mai szülőkre, akik keményen dolgoznak, hogy biztosítsák gyermekeiknek azokat az előnyöket, amelyeket ők esetleg nem élvezhettek fiatalkorukban. De azt is érzem, hogy ezeknek a szülőknek szükségük lenne rá, hogy több időt tölthessenek el tartalmasan a gyerekeikkel - nemcsak annyira, hogy elmenjenek szurkolni a focimeccseikre, vagy segítsenek nekik a házi feladatukban, hanem olyan időre, amikor beszélgethetnek velük..., hogy megnyíljanak a kommunikációs csatornák szülők és gyerekek között.

A család olyan... mint egy ház. Először alapokra van szükség, mielőtt elkezdjük a dekorációt.

Egy karnyújtásnyira volt tőlem a tökéletes szerelem lehetősége, és én elpasszoltam. ELPASSZOLTAM! Annak köszönhetően, hogy bár nyitva volt a szemem, mégsem láttam. Mégsem láttam a világon semmit.

Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.

Azt szeretem a rajzolásban, hogy amikor rajzolsz, olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülötted. Csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza, esetleg még a halk klasszikus zene a háttérben, vagy ilyesmi, de igazából azt nem is hallod, mert annyira belemerülsz abba, amit csinálsz. Amikor rajzolsz, nem érzékeled az idő múlását, sem azt, ami körülötted történik. Mikor igazán jól megy a rajzolás, megeshet, hogy leülsz egykor, fel sem nézel egészen ötig, és még csak fogalmad sincs, hogy mennyi idő telt el, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmedet, annyira magával ragad, amit alkotsz.

Semmi, de semmi sincs a világon, ami ehhez fogható. A filmek? Az olvasás? Nem igazán. Ha csak a történet nem valami hihetetlenül jó. De ilyen igazán kevés van. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak. Ezért van, hogy amikor elmerülsz egy rajzban, és valami történik, ami kizökkent abból a világból, az százszor olyan bosszantó, mint ha a matekleckédet csinálod, vagy ilyesmi, és a nővéred beront a szobádba, hogy kölcsönkérjen egy hajgumit, vagy mit tudom én. Amikor rajzolsz, és valaki aközben zavar meg ezekkel, hát azt hiszem, az a valaki még azt is megérdemelné, hogy kinyírják.

Először el kell sajátítanod a szabályokat, csak azután hághatod át őket.

Lehetséges, hogy amikor valaki kicsúfolja a másik vágyait, az azért van, mert valahol legbelül ő is arra vágyik?

Valami mást is tanultam. Azt, hogy ahogy öregszem, elveszítek olyan dolgokat, amiket sajnálok. Például... a tejfogaimat, amelyek idővel helyet adnak a vasfogaknak. De ennél fontosabb dolgok is elvesznek..., barátok. És csak reménykedhetünk, hogy a hamis barátok vesznek el, akikről kiderült, nem igaziak. Ha szerencsém van, az igazi barátaim megmaradnak, azok, akik mindig is mellettem álltak..., pedig nem mindig hittem.

Vannak tökéletesnek tűnő emberek... minden tökéletes rajtuk... papíron minden stimmel. Egészen addig, amíg meg nem ismerjük őket. Igazán. Mert akkor rájövünk, hogy talán mások számára tökéletesek, nekünk viszont nem jönnek be.

Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sűrűn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan.