Nem lehet úrrá az ember semmin sem, amíg fél a haláltól. Aki pedig nem fél tőle, azé az egész világ. Ha nem volna szenvedés, az ember nem ismerne határt, és nem ismerné önmagát sem.

Ravaszság dolgában a buta ember mindig túltesz az okoson.

A háború a tétlen és könnyelmű emberek kedvelt mulatsága.

Veszedelem közeledésekor mindig két hang beszél az ember lelkében, egyforma hangosan: az egyik józanul, mindig azt tanácsolja, hogy az ember jól fontolja meg, milyen természetű az a veszedelem, milyen eszközökkel szabadulhat meg tőle; a másik még józanabbul azt mondja, hogy túlságosan nehéz és kínzó a veszélyre gondolni, mivel az ember úgysem láthat előre mindent, és nem térhet ki a dolgok általános folyása elől, így hát jobb, ha elfordul a nehézségtől, mindaddig, amíg be nem következik, jobb ha arra gondol, ami kellemes. Magányában jobbadán az első hangra hallgat az ember, társaságban viszont a másodikra.

Ne is legyen lángelme a jó hadvezér, sőt ne legyen semmilyen kiváló tulajdonsága sem; épp ellenkezőleg, csak hiányozzanak belőle a magasztosabb emberi tulajdonságok: a szeretet, a költészet, a gyengédség, a bölcselő, a fürkésző kételkedés. Legyen korlátolt, higgye szilárdan, hogy amit cselekszik, nagyon fontos dolog (máskülönben nem győzi türelemmel), mert csakis akkor lesz bátor hadvezér. Isten mentsen meg attól, hogy ember legyen, hogy megszeressen, megsajnáljon valakit, és elgondolkozzék azon, mi igazságos, mi nem.

A katonákat csakis azért nevezik lángelmének, mert a hatalom fénye ragyogja be őket, a gazemberek nagy tömege pedig hízeleg a hatalomnak, és természetétől elütő, zseniális tulajdonságokkal ruházza fel.

Az uralkodó - a történelem rabja. A történelem, vagyis az emberiség tudattalan, közös, társas élete az uralkodók életének minden pillanatát a maga érdekében használja fel, mint céljainak egyik eszközét.

Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetűnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.

Minden emberben két oldala van az életnek: a személyes élet, amely annál szabadabb, minél elvontabb az érdeklődési köre; és az elementáris, a társas élet, amelyben az ember elkerülhetetlenül teljesíti az elébe szabott törvényeket.

Minden ember önmagáért él, megvan a szabad akarata, hogy elérje személyes céljait; érzi egész lényével, hogy most végrehajthatja-e, vagy nem hajthatja végre ezt vagy azt a cselekedetet; de ha végrehajtotta a cselekedetet, amelyet egy bizonyos időpontban végrehajt, visszavonhatatlanná, a történelem részévé válik, és akkor már nem akaratszabadság, hanem eleve elrendelés ütközik ki rajta.

A történelmi fatalizmus elkerülhetetlen ahhoz, hogy megmagyarázzuk az ésszerűtlen jelenségeket (vagyis azokat, amelyeknek ésszerűségét nem látjuk). Minél jobban iparkodunk ésszerűen magyarázni ezeket a történelmi jelenségeket, annál kevésbé ésszerűvé és érthetővé válnak.

A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.

A legjobb, legbarátibb, legközvetlenebb kapcsolatokban is szükség van a hízelgésre és a dicséretre, amint a keréknek szüksége van a kocsikenőcsre, hogy jól forogjon.

A nagyvilági befolyás olyan tőke, amellyel takarékoskodni kell, különben elfogy.

Nekem az kellett, hogy az érzés irányítson bennünket az életben, és ne az élet irányítsa az érzést.