Az ábrándnak van egy oldala, amely több a valóságnál. A valóságnak van egy olyan oldala, amely több az ábrándnál. A teljes boldogság az lenne, ha az ember egyesíteni tudná e kettőt.
Az igazi boldogság mindig zajtalan és észrevétlen.
Minél többet gondolkozom, annál kevésbé tudok hinni.
Nem feltétlenül azok miatt a jótétemények miatt szeretjük embertársainkat, amelyeket ők tettek velünk, inkább azok miatt, amelyeket mi tettünk velük.
Csakis a hitben lehet megtalálni az élet értelmét és lehetőségét. És rájöttem, hogy a hit a leglényegesebb jelentésében nemcsak a "láthatatlan dolgok feltárása" stb., nem kinyilatkoztatás (ez csupán a hit egyik ismertetőjelének leírása), nemcsak az ember viszonya az Istenhez (előbb a hitet kell meghatározni, azután az Istent, nem pedig az Istenen keresztül meghatározni a hitet), nemcsak belenyugvás abba, amit mondtak az embernek - ahogy a legtöbbször a hitet értelmezik -, a hit az emberi élet értelmének olyan ismerete, amelynek következtében az ember nem semmisíti meg magát, hanem él. A hit az életerő. Ha az ember él, akkor valamiben okvetlenül hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért kell élnie, akkor nem élne. Ha nem látja, és nem érti a végesnek árnyszerűségét, akkor ebben a végesben hisz, ha viszont érti a végesnek tovatűnő jellegét, akkor a végtelenben kell hinnie. Hit nélkül nem lehet élni.
Én, az én értelmem felismerte, hogy az élet értelmetlen. Ha nincs valami felsőbb értelem (márpedig ezt senki se tudja bebizonyítani), akkor számomra az értelem az élet teremtője. Ha nem volna értelem, akkor számomra élet se lenne. Hát, akkor hogy tagadhatja ez az értelem az életet, ha egyszer ő maga az élet teremtője? Vagy más oldalról nézve: ha nem volna élet, nem lenne az én értelmem sem - tehát az értelem az élet gyermeke. Az élet minden. Az értelem az élet gyümölcse, az értelem pedig tagadja magát az életet.
Az ember nem lehet másképpen boldog, csak úgy, hogy a jelent élvezi és nem töri fejét azon, ami lesz.
Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek.
Az emberek zöme, még azok is, akik a legbonyolultabb problémákat játszi könnyedséggel fogják fel, ritkán fogadja el a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb igazságot, ha annak következtében arra kényszerülne, hogy elismerje, mások előtt is büszkén hangoztatott és élete fonalába nagy gonddal, apránként beleszőtt megállapításai tévesek.
Önmagában véve a vallás csalás terméke. Nemes cél érdekében kitalált hazugság.
A szeretetben nincs jobban és kevésbé.
Semmiféle tevékenységünk nem lehet állandó, ha egyéni érdekünkben nincs meg a gyökere.
Örülök annak, amim van, s nem búsulok azon, amim nincs.
Az ember kibírja a földrengést, a járványokat, a betegségek szörnyűségeit, a lélek összes kínját, de minden időben a hálószoba tragédiája volt és lesz számára a leggyötrelmesebb tragédia.
A szenvedélyek közül a legerősebb, a leggonoszabb és legmakacsabb a nemiség, a testi szerelem, és épp ezért, ha a szenvedélyek, s közülük a legutolsó, a legerősebb, a testi szerelem megsemmisül: a prófécia betelik, az emberek eggyé forrnak, az emberiség elérte célját, nincs miért élnie tovább.