A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad.

Az ember élete csak akkor értelmes, ha szolgálatnak fogja fel.

Ha jót teszel, légy hálás érte.

A nő boldog s mindent elér, amit csak kívánhat, ha a férfit elbűvöli.

Mintha nem tudná, hogy maga az élet nekem; nyugalmat azonban nem ismerek, és nem adhatok; magamat, a szerelmemet... igen. Nem tudok külön gondolni magára s magamra. Maga és én, egy nekem; nyugalomra azonban nem látok sem a magam, sem a maga számára lehetőséget. A kétségbeesést, a boldogtalanságot, azt lehetségesnek látom... és lehetségesnek a boldogságot.

Aki a haláltól fél - nem él.

Az életen keresztül nincs hamisabb vezető, mint az emberek véleménye.

Bölcsesség jóság nélkül cselvetés és árulás.

Hiába valósult meg teljesen, amire oly soká vágyódott - nem volt egészen boldog. Vágyainak a megvalósulás, hamar megérezte, egy homokszemet adott csak a boldogságnak abból a hegyéből, amelyre számított. A beteljesülés megmutatta az örök tévedést, amelybe azok esnek, akik a boldogságot vágyaik teljesüléseként képzelik el.

Szeretni annyit tesz, mint annak az életét élni, akit szeretünk.

A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét.

Azok, akik tapasztalatból ismerik az elfogultságot, tudják, hogy ez az érzés az idővel egyenes arányban nő, míg az elszántság fordított arányban csökken.

A művészet nem tűr vitát és okoskodást.

A művészet hanyatlik, minél tovább nézi az ember az újakat, annál jobban látja, hogy a régi mesterek milyen utánozhatatlanul nagyok.

Szabadság? Minek a szabadság? A boldogság épp az, hogy az ember az ő vágyaival, gondolataival szeret, kíván, gondolkozik, azaz semmi szabadság - ez éppen, ami boldoggá tesz.