A szeretet a másik ember javán munkálkodik, akkor is, ha ez nagyon nehéz.

A fájdalom és a harag egészséges érzelmek. Arról árulkodnak, hogy emberek vagyunk, és fontos számunkra a kapcsolatunk, ugyanakkor értékes személynek is tartjuk magunkat, akivel igazságtalanul bántak. Ezek az érzések az igazság és a méltányosság iránti elkötelezettségünket mutatják, és fontos, hogy helyesen kezeljük őket.

A sírás és a zokogás teljesen egészséges és normális reakció a fájdalom és a harag érzésére. Testünk azonban csak egy bizonyos ideig tudja elviselni a heves fájdalmakat, nem zokoghatunk állandóan, időnként nyugalomra van szükségünk.

Minden bosszúszomjas cselekedet kudarcra van ítélve. A bosszúállás csak azt eredményezi, hogy a másik fél kevésbé érzi magát bűnösnek, és feltámad benne a vágy, hogy válaszoljon a kihívásokra. Semmiképpen nem visznek közelebb a megoldáshoz, hanem még több bajt zúdítanak a nyakunkba.

Lehet, hogy a környezetünket nem irányíthatjuk, de mi határozzuk meg, hogyan gondolkodunk róla.

A mások általi kihasználás vagy manipulálás megengedése nem azonos a szeretettel. Inkább elárulása annak a személynek, akinek ezt megengedjük.

A pesszimista és optimista emberek gyakran vonzzák egymást. Az optimista szerint a pohár félig tele van, a pesszimista szerint viszont félig üres. Az optimista a lehetőségeket, a pesszimista a problémákat veszi észre. Mindannyiunkra jellemző, hogy milyen a beállítottságunk, ám ennek gyakran nem vagyunk tudatában.

A vallásos hithez általában erős érzelmek és mélyen gyökerező meggyőződések kötődnek. Az ateisták is kitartóan ragaszkodnak nézeteikhez, amelyek a vallásos hithez hasonlóan meghatározzák az élethez való hozzáállásukat. Bár tagadják Isten létét, meggyőződésük a vallásos hithez hasonlóan szerepet játszik az életükben. És mivel a vallásos meggyőződés kihat az élet valamennyi területére, rendkívül fontos, hogy felmérjük, spirituálisan összeillünk-e partnerünkkel, mielőtt a házasság mellett döntenénk.

Nagyfokú éretlenségre vallana, ha csupán azért kötnénk egymással házasságot, mert szerelmesek vagyunk, és figyelmen kívül hagynánk a köztünk lévő spirituális különbségek jelentőségét.

Sokan úgy nőnek fel, hogy sohasem vizsgálták meg saját hitrendszerüket. Buddhistának, hindunak, vagy éppen kereszténynek vallják magukat, pusztán azért, mert buddhista, hindu, vagy keresztény családban nevelkedtek - azaz kulturálisan buddhisták, hinduk, vagy keresztények. Ők maguk nem gondolták át az adott vallás alapvető tanításait. Mivel nem magunk választjuk meg a családot, amelybe születünk, a vallási környezetünket sem mi választjuk meg. Felnőttként azonban felelősek vagyunk azért, hogy számot vessünk életünk valamennyi területével.

Bármilyen sok fájdalmat okozhat is egy jegyesség felbontása, közel sem olyan fájdalmas, mint néhány évvel később egy válás.

A házasság célja, hogy egységet alkossunk. "Jóban, rosszban" együtt kívánjuk leélni az életünket. Ez azt is jelenti, hogy megosztjuk a jövedelmünket, és együtt határozzuk meg, hogyan kívánjuk felhasználni a pénzünket. Természetesen az adósságaink is közösek lesznek, és mindketten felelősek leszünk azért, hogy visszafizessük őket, ahogyan a megtakarításaink is közösek. Ha nem állunk készen a közös kasszára, akkor nem állunk készen a házasságra.

A megbocsátás nem érzés, hanem döntés kérdése.

A bántó szavak és cselekedetek érzelmi gátakat emelnek a házastársak közé, amelyek nem tűnnek el az idő múlásával. Csak bocsánatkéréssel és megbocsátással lehet lebontani őket.

Ha megtanuljuk elfogadni egymás nézeteit, és közösen keresünk megoldást a problémákra, akkor nem ellenfélként, hanem szövetségesként tekintünk egymásra, és képesek leszünk kezelni a házasságban óhatatlanul felmerülő nézeteltéréseket.