Ahhoz, hogy érzelmi szükségleteik be legyenek töltve, elengedhetetlenül szükségük van társuk gyengéd és szeretetteljes fizikai érintéseire.

Sejtelmem sem volt róla, hogy mit érez. Azt hittem, azért nem kezdeményezi a csókolózást és az ölelkezést, mert mióta házasok vagyunk, mindez már nem olyan fontos számára. Tudtam, hogy nagy nyomás nehezedik rá a munkahelyén. Nem is sejtettem, hogy tőlem várta a kezdeményezést.

A házassági tanácsadók iratszekrényei zsúfolva vannak olyan férjek és feleségek eseteinek leírásaival, akik a társuk hűtlensége okozta érzelmi megrázkódtatáson mentek keresztül. Az a házasfél, akinek az elsődleges szeretet-nyelve a testi érintés, még súlyosabb traumát él át ilyenkor, hiszen amire a lelke mélyén leginkább sóvárog - a testi érintéssel kifejezett szeretetre -, azt valaki más kapja meg.

Bírálataink többnyire szoros kapcsolatban állnak saját érzelmi szükségleteinkkel. Mikor elégedetlenségünknek adunk hangot, valójában szeretetéhségünket fejezzük ki, ha nem is a legmegfelelőbb formában. Ha ezt megértjük, talán megfelelőbben tudunk reagálni társunk bíráló megjegyzéseire.

A vádaskodás és a követelőzés könnyen éket verhet két ember kapcsolatába. Ha állandóan bírálgatjuk társunkat, talán beadja a derekát, és megteszi, amit akarunk, de ebben nem a szeretete fog kifejeződni. Legfeljebb irányt mutathatunk a szeretetnek: "Szeretném, ha lemosnád a kocsit." - de kényszerrel nem megyünk semmire. Mindennap újra és újra el kell köteleznünk magunkat a szeretet mellett. Ennek legmegfelelőbb kifejezését úgy adhatjuk, ha utasítás helyett kérünk, és figyelembe vesszük egymás kéréseit.

Amikor az érzéseimről beszéltem neki, kinevetett, és azt mondta, a mi házasságunk éppolyan jó, mint bárki másé. Nem értette, miért vagyok annyira boldogtalan. Azzal próbált vigasztalni, hogy van szép házunk, új kocsink, rendesen fizetjük a számláinkat, és szabadon eldönthetem, elmegyek-e dolgozni, vagy sem, egyszóval minden okom megvan arra, hogy boldog legyek, s nem kéne annyit siránkoznom. Meg sem próbálta megérteni az érzéseimet. Teljesen magamra maradtam.

Csak akkor kell tanácsot adnunk, ha társunk ezt kéri tőlünk, de akkor sem lekezelően. A legtöbb embernek fogalma sincs, mit jelent mások meghallgatása. Sokkal eredményesebbek vagyunk a gondolkodásban és a beszédben. A hallgatás művészetének elsajátítása éppoly nehéz lehet, mint egy idegen nyelv megtanulása, de megéri a fáradságot.

A "minőségi idő" azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek. Ha egymás mellett ülünk a kanapén, és tévét nézünk, a műsor áll figyelmünk középpontjában, nem pedig a házastársunk. Kapcsoljuk ki a tévét, és nézzünk egymásra, miközben beszélgetünk. Elmehetünk kettesben sétálni, vagy beülhetünk egy étterembe, ahol remekül lehet beszélgetni. Megfigyeltük-e már, hogy milyen pontosan meg lehet különböztetni egy étteremben a randevúzó párokat a házaspároktól? Az előbbiek egymásra néznek és beszélgetnek, a házaspárok pedig csak ülnek, és nézelődnek maguk körül. Az ember azt gondolná, csak azért mentek oda, hogy egyenek!

Tévedés volt azt képzelni, hogy a szerelem örökké fog tartani. Tudhattuk volna, hogy egyszer elmúlik. Már a felületes megfigyelés is elegendő annak belátásához, hogy ha a szerelmi láz tartós lenne, mindannyian bajba kerülnénk. Komoly megrázkódtatást jelentene ez az üzleti életben, az ipar, a vallás, az oktatás és a társadalom minden területén. Miért? Mert a szerelmeseket valójában semmi más nem érdekli. Ezért is nevezzük ezt az állapotot "megszállottságnak".

Végül mindnyájan leszállunk a fellegekből, és lábunkat ismét megvetjük a földön. Kinyílik a szemünk, és észrevesszük a másik hibáit. Rájövünk, hogy személyiségének bizonyos vonásai bosszantóak. Némely szokása egyenesen idegesítő. Könnyen megsértődik és dühbe gurul, s ilyenkor durva szavakat használ, és mindent kritizál. Ezek a zavaró személyiségjegyek, melyek fölött a szerelem igézetében elsiklottunk, most előtérbe kerülnek. Eszünkbe jutnak anyánk szavai, és azt kérdezzük magunktól: "Hogy lehettem ilyen bolond?"

A szerelem élménye euforikus boldogsággal jár együtt. Szoros érzelmi kötődés fűzi össze a szerelmeseket. Ő az utolsó gondolatunk elalvás előtt, s mihelyt fölébredünk, elsőként ő jut az eszünkbe. Vágyva vágyunk rá, hogy együtt legyünk. Az együtt töltött idő olyan, mintha a mennyország előszobájában tartózkodnánk. Ha egymás kezét fogjuk, mintha a vérünk is együtt keringene. Vég nélkül tudnánk csókolózni, ha nem kellene órára vagy munkába mennünk.

Amilyen nélkülözhetetlen, olyan tünékeny is a szeretet.

A szeretetvágy mélyen a természetünkben gyökerezik. Az elszigeteltség sorvasztóan hat az emberi lélekre. Ezért tartják sokan a magánzárkát a legkegyetlenebb büntetésnek. Emberlétünk legmélyénél a vágy a meghitt és szeretetteljes kapcsolat iránt. A házasság rendeltetése, hogy betöltse ezt a szeretetvágyat.

Miután leereszkedünk a szerelem érzelmi magaslatairól, szeretetvágyunk elemi erővel tör felszínre, mert ez a legmélyebb és soha el nem múló érzelmi szükségletünk.

Az ember legalapvetőbb érzelmi szükséglete a szeretet és a gyengédség iránti igény, és az a biztos tudat, hogy tartozik valakihez, aki őt fontosnak tartja.