Gyakran rossz szájízzel gondolunk a kompromisszumokra, mert úgy véljük, hogy nem helyes engednünk az értékrendünkből és a meggyőződésünkből. Pedig a házasságban nem csupán szükséges, hanem egyenesen elengedhetetlen a kompromisszumkészség. Ez segít abban, hogy képesek legyünk mindkettőnk számára elfogadható megoldást találni.

Mindannyian hajlunk arra a feltételezésre, hogy a mi gondolataink a leghelytállóbbak. Arról azonban gyakorta megfeledkezünk, hogy házastársunk is éppen így vélekedik a saját gondolatairól.

Akár jó, akár rossz tulajdonságokról legyen szó, sokkal jobban hasonlítunk a szüleinkre, mint gondolnánk.

A szerelem az érzelmi megszállottság állapota, de be kell látnunk, hogy az érzelmek változnak, és a megszállottság sem tart örökké. A kutatások szerint a szerelmi rögeszme átlagosan két évig tart. Némelyeknél valamivel hosszabb, másoknál rövidebb ideig - az átlag azonban két év. Amikor aztán leszállunk az érzelmi magaslatról, az életnek azok a vonatkozásai, amelyeket euforikus állapotunkban figyelmen kívül hagytunk, visszanyerik jelentőségüket. Egyre nyilvánvalóbbá válik különbözőségünk, és azon kapjuk magunkat, hogy veszekszünk azzal az emberrel, akit korábban tökéletesnek hittünk.

Gyakran elsiklunk a tény felett, hogy intellektuális, társas vagy lelki szempontból fényévnyi távolság választ el minket egymástól. Ellentétesek a céljaink és az értékrendünk, de nincs mit tenni, szerelmesek vagyunk. A szerelemnek ebből a felfogásából fakad az a tragikus jelenség, hogy a párok alig egyévi házasság után a házassági tanácsadó karosszékében ülve kijelentik, hogy már nem szeretik egymást, és készen állnak a válásra, hiszen nincs az az épeszű ember, aki azt várná tőlük, hogy együtt maradjanak, ha elmúlt a nagy érzés.

A házasságkötés az egyik legnagyobb horderejű döntés, amelyet életünk során hozunk. Sokan mégis úgy vetik bele magukat a házasságba, hogy szinte egyáltalán nem tájékozódnak azzal kapcsolatban, hogy mi teheti sikeressé az együttélést. A párok nagy része sokkal nagyobb figyelmet szentel az esküvő előkészületeinek, mint az utána következő éveknek, pedig az esküvő csupán néhány óráig tart, a házasság viszont - reményeink szerint - életünk végéig.

Ha nehéz is, de lehetséges szeretettel bánni egy szeretetlen házastárssal. Mikor bántóan és durván viselkednek velünk szemben, nincsenek pozitív érzéseink, csupán fájdalom van bennünk. A pozitív cselekedetek azonban döntésünkön alapulnak, nem pedig érzéseinken.

A házaspárok gyakran úgy próbálnak biztonságérzetre vagy önbecsülésre szert tenni, hogy nyomást gyakorolnak egymásra, vagy manipulálják egymást érzelmi szükségleteik betöltésére. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a társunkért, az még nem garantálja, hogy szeretetet kapunk viszonzásul.

Gondoljunk azokra a szeretetből fakadó cselekedetekre, melyekre a társunk vágyik, nekünk azonban nehezünkre esik, hogy megtegyük. Szánjuk rá magunkat a másik kedvéért ezek elvégzésére, ha ezáltal szeretet-tankja megtelik, és közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Amikor sérelem ér bennünket, sóvárgunk az ölelésre, máskor viszont van, hogy azt szeretnénk, ha hozzánk se érnének. Hangulatunktól, lelkiállapotunktól és sok egyéb tényezőtől függ, hogy egy adott esetben milyen érintésre vágyunk.

Nem szükséges egyetértenünk mindenben, de módot kell találnunk arra, hogy úgy kezeljük a különbségeinket, hogy azok ne álljanak közénk.

Tudom, hogy a legtöbb szülő őszintén szereti a gyermekeit. Tapasztalatom szerint azonban nagyon sokan nem tudják ezt megfelelően kifejezni, és gyermekeik kénytelenek üres szeretet-tankkal élni. Meggyőződésem, hogy a kisgyermekek és a kamaszok helytelen viselkedésének hátterében leggyakrabban az üres szeretet-tank áll.

Szinte sohasem fordul elő, hogy két ember egyazon napon lesz szerelmes, ahogy az sem, hogy ugyanazon a napon ábrándulnak ki egymásból.

Idővel az érzelmi szárnyalás alábbhagy, és visszatérünk a valóság talajára. Párunk megtanulta és rendszeresen használja a szeretet-nyelvünket, akkor érzelmi igényeink továbbra is be lesznek töltve. Ellenkező esetben lassanként kiapad a szeretet-tankunk. Sokan ebből a helyzetből egy újabb szerelembe menekülnek, s kezdődik minden elölről. Társunk érzelmi szükségletének betöltése választás dolga. Naponta meg kell hoznunk a döntést, hogy betöltjük szeretetvágyát. Ha érzi szeretetünket, a szerelemből való kijózanodás után is tele lesz a szeretet-tankja.

A szerelem élménye átmenetileg kielégíti az ember szeretetvágyát. Érezzük, hogy valaki törődik velünk és megbecsül minket. Érzelmeinknek szárnyakat ad az a bizonyosság, hogy egy másik ember életében mi vagyunk a legfontosabbak, s hogy idejének és energiájának nagy részét kizárólag a kettőnk kapcsolatának szenteli. Az egész világ a lábaink előtt hever. Semmi sem lehetetlen. Sok ember ilyenkor éli át először, hogy csordultig megtelik a szeretet-tankja, és ez euforikus boldogsággal tölti el.