Álmélkodik önmagán is (az ember), hogy nem tudja a feledést megtanulni, s mindegyre a múlton csügg: bármily messzire, bármily sebesen fusson is, a lánc vele fut.

Az igazság nem akkor talál legritkábban képviselőkre, mikor veszedelmes, hanem mikor unalmas kimondani.

A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.

Az idealista javíthatatlan. Ha kipenderítik a mennyországból, eszményt kovácsol a poklából.

Zene nélkül az élet tévedés volna.

A férfi és a nő egyaránt mást és mást ért a szerelem fogalmán - és mindkét nemnél a szerelem föltételei közé tartozik, hogy az egyik nem a másiktól nem ugyanazt az érzést várja, a szerelemnek nem ugyanazt a "fogalmát".

A szilárd hírnév valaha rendkívül hasznos volt: és mindenütt, ahol a társadalmon ma a csordaösztön uralkodik, még most is hasznos, sőt a legcélszerűbb, ha mindenki változatlannak mutatja jellemét és foglalatosságát - még akkor is, ha távolról sem ez az igazság.

Csak kevesen hisznek teljesen önmagukban; - és e kevesek közül egyesek belülről kapják e hitet, afféle szükséges vakságként vagy szellemük részleges elsötétüléseként - (mit látnának, ha önmaguk mélyére tudnának pillantani!), míg másoknak e hitre szert kell tenniük: mindaz, ami jót, bátrat, derék dolgot csak művelnek, először érvként szolgál a bennük lakozó szkeptikus ellen: őt kell legyőzni, meggyőzni és ehhez szinte egy zsenire van szükség. Ők az önmagukkal elégedetlen, nagy emberek.

A sors azzal tüntet ki bennünket legjobban, ha megengedi, hogy egy ideig ellenségeink oldalán harcoljunk.

Minden sorsdöntő dolog a "csakazértis"-ből jön létre.

Az emberek a fényre törnek, de nem azért, hogy jobban lássanak, hanem hogy hatásosabban tündökölhessenek.

A remény a legrosszabb gonosz, mert elnyújtja az emberek szenvedését.

A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.

Amiről az apa hallgat, a fia beszél, és gyakran úgy találom, hogy maga a fiú az apa felfedett titka.

A legnagyobbak szenvedélye a kockázat és a veszély keresése, s hogy magával a halállal kockázzanak.