Akit különféle vallási vagy tudományos dogmák nyűgöznek le, akinek szelleme kötött, nem szintetikus, akinek érzelmi élete felderíthetetlen, zavaros és zsarnok erejű, az sohase lépjen az ismeretlen birodalom területére, mert elnyelik a szakadékok, vagy felfalják a sötétség szörnyei.

Aki mindenki fölé akar emelkedni, az egyedül van, és csak önmagához hű. Mindenkit felhasznál, de senkiben sem bízik.

Ne kívülről nézz önmagadra, hanem belülről nézz kifelé!

Nem félt semmitől. Nem kötődött semmihez. A változás mögött a szüntelen megújulás örökkévalóságában élt. Mindig azt tette, amit tennie kellett. Azt hiszem, ez a szabadulás formulája!

Neki valamiféle jelkép voltam; saját ifjúságának visszfénye. Próbált megkapaszkodni bennem, mert megérintette az életősz, s fázni kezdett belül. Amikor elhagytam, ott maradt csupaszon, dideregve. Többet vesztett velem, mint tanulékony, heves szeretőt. A hitét vesztette el önmagában.

Aki teljesen feladja a múltért a jelenét, talán a jövőt is elveszíti.

Az egymástól látszólag teljesen különböző, párhuzamos cselekménysorozatok oka mindenképpen bennem van. Az én emlékeimmel, problémáimmal függnek össze akkor is, ha szereplői idegenek nekem. A helyzetek is csak bizonyos hasonlóságokat mutatnak, de nem azonosak saját múltbeli átéléseimmel vagy jövőbe vetülő, szorongásos képzeteimmel.

Ahol megszületik egy magasabb kultusz, ott véget ér a hanyatlás.

Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember.

Szent dolgokról ne beszélj tűz nélkül!

Aki súlytalan belül, azt minden ösztönszélroham elsodorhatja.

Tudnotok kellene: bármit is csinál az ember, mindenképpen örökké él. Legfeljebb ruhát cserél. Hogy mikor, annak nincs jelentősége. Az élet örök.

Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már... nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fűző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok!

Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza.

A remény halhatatlan, és amíg élek, remélni fogom, hogy megérkezem egyszer.