Ha egy hatalmas hazugságnak pontosan az ellenkezőjét mondják, az még nem biztos, hogy igaz.

Amikor megszülettem, már harmadik éve tartott a világháború. Hogyhogy akkor is születtek gyerekek? Kérdeztem szüleimtől, hogyan lehetséges, hogy az emberek háború idején gyerekcsinálással foglalkozzanak? Azt válaszolták, hogy akkor is ment tovább az élet - ezt nem értettem, úgy gondoltam, az élet állt, sőt, visszahúzódott, megsemmisült, menni csak a háború ment.

A boldogság olyan, mint egy giccses sanzon, nyár van, tündöklően vibrál a lombok között a verőfény, és átöleled azt, akit szeretsz.

Európa szomorú és fáradt, pénzügyi nehézségek, gazdasági válság, munkanélküliség, általános rosszkedv, és a tetejében rakéták állnak készenlétben a testén, mint a kiálló tűk, amelyeket egy babafigurába szurkál rontás céljából a vudu varázsló.

Teszed egyik hosszú lábadat a másik elé, két karoddal enyhén lendítesz hozzá, így viszed magad ruganyosan tovább, a szívet, a májat, a fejet és a többit, utaztatod az egészet a belső parancs szerint, hát nem varázslatos szerkezet ez?

Nem vagyok más, mint egy járó árnyék isteni ösztönnel, bármiféle saját akarat nélkül. Egy egész sereg démon sürög körülöttem, hogy elkapjon, ami az egyetlen bizonyíték arra, hogy életben vagyok.

Nem látom a legkisebb jelet sem a homályos jövőből, amely jön, megy, de sosem érkezik meg.

Ami a földönkívülieket illeti, meg voltam róla győződve, hogy közelebb áll a józan észhez azt gondolni, hogy a végtelen (vagy akár véges) nagy világmindenségben szétszórva máshol is lehetnek értelmes lények, mint pöffeszkedően azt képzelni, mi vagyunk az egyetlenek. Egyedüliek és kivételesek. Ez legalább olyan gyerekes, mint amikor azt hittük, Nap és Égbolt, minden a mi Földünk körül forog.

A szóbeli erőszak, a gyűlölködő beszéd a végén mindig öléshez vezet. Nem lehet elégszer mondani, hogy behatoljon a kemény fejekbe. És ha mégsem hatol, ha könnyedén és kéjesen folytatják más embercsoportok szutykos szidalmazását, akkor azt kell gondolnunk, hogy tudatosan az öléshez vezető utat választották.

Előbb önmagunkat kell megmunkálni, saját lelkünk templomát megépíteni, mielőtt az emberiség templomának építésébe fogunk.

A kolostorban az ember nem a biztonságot keresi: itt sok a bizonytalanság, sok a kudarc, mert Isten nem mindig jön el a randevúra.

A Föld, elnehezülve a mértéktelen fizikai és szellemi piszoktól, odáig fejlődött, hogy már képes önmagát elpusztítani; árulkodó jel, hogy tudásának jelképeit atombiztos óvóhelyre zárva átmentette a bizonytalan jövőbe.

Ha nem számíthatsz valakire, amikor bajban vagy, akkor az nem is barát.

Még ha rossznak is ígérkezik egy kezdődő nap, javítani lehet rajta reggeli szépségápolással és az öltözék gondos megválogatásával.

Milyen szép lenne a világ, ha a maga területén mindenki maximalista lenne. Akkor például végre le is lassulnánk, aminek itt lenne az ideje.