A születéseket nem szabad embernek korlátoznia. Ez az istenek akarata, nem az embereké. Az élet felett nem az ember, hanem Isten uralkodik. Csak Ő teremthet és Ő pusztíthat. Az embernek vakon kell az Ő parancsait követni. Ha gyarló eszével belekontárkodik, súlyos bűnt követ el, megzavarja a világ körforgásának rendjét. Az élet szent.
Minden nemzetnek igazi lényét az asszonyon át lehet megismerni. A férfi az asszony ellentéte, ahol a férfi komisz, ott az asszony jó.
A művészet nem az eszközök, hanem a szellem műve. Az eszközök hatását nem szabad érezni rajta. A hangján sem szabad hallanunk, hogy durva dörzsölés fizikai eredménye. A művész lelke határozza meg tárgyát és lényegét alkotásának. Teljesen szabad. De aki ezzel a szabadsággal visszaél, és nem őszinte hanggal, színnel, alakkal lép elénk, nem művész. Ámító, gyakran önámító.
A szegény, elnyomott ember mindig rokonszenvez azzal, akit szintén elnyomottnak gondol. A gazdaggal akkor sem rokonszenvez, ha baj éri és rászorulna szeretetére: úgy kell neki, nem árt, ízlelje meg az is a nyomorúságot!
Művészi ihlet nélkül hiába rajzolunk, zenélünk, csak külső formát ragadunk meg, azt utánozzuk gépiesen, értelem nélkül.
A tudomány nem nélkülözheti a művészetet. A művészet az ember lelkéből fakad, akárcsak a tudomány. Az igazi tudós egyúttal művész is, mert a helyes mellett meglátja a szépet is. Az igazi művész és tudós a jó diadaláért küzd, ezért pap is.
Minden ember a maga képmására teremti istenét.
Minden vágy új vágyat szül, s új változást idéz elő. A boldogság a földi vágyaknak, a boldogság utáni vágynak a leküzdésével érhető csak el.
India az egyetlen ország a világon, ahol még csodák vannak, mert hisznek bennük az emberek.
A mese a szimbólum, amely mögött az igazság rejtőzik.
A szerelem legyőzhetetlen erőt ad, az együgyű embernek is ravaszságot sugalmaz. Fondorlatossá teszi az embert.
A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tűz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tűrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A szomorúság és a vidámság a világegyetem két pólusa, amelyek árnyalatokban folynak egymásra. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében.
Az igaz szerelem, amely nem ismer ént, nem maradhat viszonzatlanul. Átrepül a téren, keresztül a földön, és eljut a lélek szárnyán az egyéni lélekhez, mint a villamossugár, amelynek rezgését hordja a levegő, a víz, a föld.
A szerelmes nő csak azt a férfit látja, akinek érintése lázba hozza, akinek szavát orgonazúgásos zsolozsmának hallja.
A muszlim lelke olyan, mint a tenger sima tükre, melyet a szenvedély vad viharrá tud felkorbácsolni.